Az amerikai események már nemcsak az Egyesült Államok nagyvárosainak utcáit érintik, de végre úgy igazán elérték Hollywoodot. Ezentúl az Oscar-díjat nem nyerheti majd meg semmilyen kategóriában, semmi alapján olyan film, ami nem eléggé színes, vagyis ami túl fehér. Még akkor sem, ha egy adott történet északi vikingekről szól, ezentúl ugyanis valószínűleg abba is kellenek feketék, de persze nem rabszolgaként, hanem a legheroikusabb harcosokként, és lehetőleg fehéreket kell majd térdre kényszeríteniük. Vagy valami ilyesmi. Mi sem értjük, de lehet, hogy ők maguk sem.
Az Oscar-díjat egyébként már évek óta támadják a haladók amiatt, mert túl sok a férfi meg túl kevés a nő, meg kevés a színesbőrű, ezért a főhaladók azért kezdtek kampányolni, hogy ezentúl színesebb, változatosabb történetekre, színészi felhozatalra van szükség, és akkor talán nem gyújtják fel az antifák az épületet, és nem lopják el a kamerákat, sőt, még az Oscar-díjat is be lehet zsebelni.
2015 elején egyébként egy komolyabb közösségi média-kampány is indult#OscarsSoWhite, vagyis #TúlfehérazOscar címszó alatt, mert ezzel próbálnak meg nyomást gyakorolni a teljes filmiparra. Sikerrel.
Ami talán még érdekesebb, hogy a rendszer egy kvázi átnevelő táborra fog hasonlítani, ahol nagyon ajánlott “programokon” lehet majd résztvenni, amitől az ember befogadóbb lesz az új szabályok iránt.
Íme néhány példa: A filmakadémia a méltányos alkalmazási gyakorlatokat ösztönzését tervezi, az Amerikai Producerek Szövetségével szoros együttműködésben fogják kidolgozni az iparági vezetők továbbképzését, amely összhangban lesz az új befogadási normákkal, és a július 31-től esedékes befogadási rendszerére összepontosít majd. Bármit is jelentsen ez.
Ezen felül kialakítanak egy film megtekintési rendszert a tagok számára, ahol minden filmet vissza lehet nézni, ezzel pedig azt szeretnék elérni, hogy a filmkészítők tanuljanak a múlt hibáiból. Lesz persze kötelező továbbképzés is majd a vezetőségnek, hogy elősegítsék a fejlődést. Természetesen panelbeszélgetéseket is rendszeres szerveznek majd, illetve lehetőség lesz zárt körű beszélgetésekre a cél érdekélben.
Eljátszottunk a gondolattal, hogyan fog kinézni egy olyan film, ami a vikingek hódításairól, vagy a Kievi Rusz mindennapjairól szól majd, de az északi hómezők csatáiban mégis furán fest majd egy szaracén-kardos mór, aki egyébként a Vasbordájú Björn jeges folyóban edzett utódja. Vajon kötelező lesz-e egy Afrikából odatévedt harcosnak megmenteni majd az északi népek becsületét, valahogy úgy, ahogy a Függetlenség Napjában is egy fekete mentette meg valójában az emberiséget? Mondjuk eddig a pillanatig soha nem jutott eszembe az, hogy Will Smith néger és ebben a minőségében irtotta ki egy idegen faj komplett törzsét. De, ez a gyanúm már nem fog elmúlni soha.
Forrás: oscars.org, axios.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS