Megkezdődött hétfőn a nemzeti konzultáció kérdőíveinek kézbesítése – jelentette be a kormányszóvivő a Facebookon.
Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán megosztott videóban azt mondta: már többször kikérték az emberek véleményét az életüket érintő fontos kérdésekben; a mostani konzultáció célja, hogy “egyetértési pontokat” hozzon létre a járvány elleni védekezésről és a gazdaság talpra állításáról.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a koronavírus-járvány 2020 első felében példátlan helyzet elé állította a világ összes országát. Mi, magyarok összefogtunk, a kormány időben hozta meg a szükséges intézkedéseket, így a járványt sikerült megfékeznünk”
– hangsúlyozta.
Hozzátette: a nemzeti konzultáció során például a koronavírus-járvány esetleges második hullámával kapcsolatos intézkedésekről, a gazdaság újraindításáról, valamint Soros György örökkötvénytervéről, illetve a bevándorlásról is kikérik az emberek véleményét. Szentkirályi Alexandra különösen fontosnak nevezte, hogy most minél többen elmondják a véleményüket.
A kérdőíveket, amelyeket postai úton juttatnak el a háztartásokba, augusztus 15-ig ingyenesen vissza lehet küldeni, de akár online is ki lehet tölteni”
– mondta a kormányszóvivő.
Ma elindult a nemzeti konzultációs ívek kézbesítése. A konzultáció célja, hogy egyetértési pontokat hozzunk…
Közzétette: Szentkirályi Alexandra – 2020. június 15., hétfő
Facebook
Twitter
YouTube
RSS