A balliberális politikusok szerint addig van diktatúra Magyarországon, amíg ők azt mondják – legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság a Magyar Nemzethez eljuttatott állásfoglalásából. A testület illetékes szóvivője a lapnak azt nyilatkozta: “éberek maradnak” és nyomon fogják követni, hogy a jogállamiságot, alapvető jogokat és a közösségi jog alkalmazását érintő intézkedéseket miképp szünteti meg a kormány.
A Magyar Nemzet annak apropóján érdeklődött a Bizottságnál, hogy a magyar Országgyűlés tegnap elfogadta a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló törvényt, valamint átmeneti szabályokról döntött. Ahogy a brüsszeli testület jogállamisági ügyekben illetékes szóvivője a lapnak elmondta: a szigorú jogállamisági felügyelet minden egyes EU-tagállamra igaz, tehát valamennyi uniós országban, egészen az utolsó, a vírus nyomán bevezetett rendkívüli intézkedés megszüntetéséig vizsgálják a helyzetet.
A bizottság már a kezdetektől következetesen állította, hogy minden hasonló intézkedésnek időben meghatározottnak kell lennie, és csak addig tarthat, ameddig a helyzet azt valóban megköveteli. El is várjuk az uniós országoktól, hogy amennyiben a világjárvány elleni küzdelem már nem igényli, szüntessék meg a rendkívüli szabályokat
– fogalmazott a testület szóvivője.
A járványügyi átmenettel tehát borítékolhatóan nem lesz vége Budapest és Brüsszel nézetkülönbségének – erre nemcsak a friss bizottsági nyilatkozatból, de Jourová egy múlt heti interjújából is következtetni lehet. Ebben a demokráciáért és átláthatóságért felelős cseh biztos kijelentette: szerinte „az igazság pillanata” jön el a magyar rendkívüli jogrend megszüntetésével.
Az uniós jog szempontjából problémás lenne, ha a veszélyhelyzeti szabályozás egyes elemei megmaradnának
– hangoztatta a liberális politikus. A lapnak arra a felvetésére, hogy mit is értett Jourová az utóbbi mondat alatt, a bizottság megismételte, hogy a járvány elleni küzdelem végeztével minden rendkívüli intézkedést meg kell szüntetni.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Facebook
Twitter
YouTube
RSS