Zöld utat kaptunk a természetbe – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Rácz András. A környezetügyért felelős államtitkár portálunknak elmondta: a nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményei, programjai átmeneti zárás után már ismét várják a látogatókat. Újranyitnak az eddig zárva lévő látogatóközpontok, az idegenforgalmi hasznosítású barlangok. Magyarország természeti örökségének megismerésére csábít az Agrárminisztérium.
A világjárvány hónapokra vesztegzárba kényszerítette hazánkat is. Milyen változásokat hozott a pandémia a nemzeti parkok életében?
A megbetegedések kockázatának csökkentése érdekében ökoturisztikai létesítményeink bezártak, programjaink ideiglenesen szüneteltek. Kezdetben a szabadtéri kiállítóhelyek, állatparkok, állattartó telepek bemutatóterei és a szálláshelyeink nem fogadhattak vendégeket és a szakvezetések is elmaradtak. A zárttéri bemutatóhelyek és barlangok maradtak a legtovább zárva, ezek nyitásáról most döntött a kormány. Amíg a veszélyhelyzet legszigorúbb korlátozásai éltek, felértékelődött az önállóan is látogatható tanösvények szerepe. Így aztán mindenkit arra biztattunk, húzzon túracipőt, s egyénileg vagy családi körben élvezze ki a természetjárás nyújtotta lehetőségeket.
A pandémia csillapodott. A folyamatos enyhítések miatt lassan változott e helyzet…
Igen, ennek köszönhetően a nemzeti parkok szabadtéri programjai fokozatosan újraindultak. Hajnali madárlessel egybekötött sétákon, napközbeni tanösvénytúrákon, kihívást jelentő teljesítménytúrákon, valamint éjszakai csillagsétákon egyaránt várták kollégáink a látogatókat. Sokszor olyan területekre vezetnek bennünket, amik szabadon nem látogathatók egy-egy faj, életközösség megóvása érdekében. A nemzetipark-igazgatóságok a járvány ideje alatt azokat a helyszíneket helyezték fókuszba, amelyek eddig kevésbé voltak látogattak.
A baloldali-liberális kormányok sokat beszéltek a zöld területről, de keveset tettek érte – mondja az Orbán-kormány. De az ellenzék is ezzel vádolja a nemzeti kabinetet. Vajon lehet igazságot tenni ebben az ügyben?
Az adatok támpontot adnak a vita eldöntésében. A számok ugyanis nem tudnak hazudni.
A számokkal is lehet bűvészkedni…
Ez esetben nem lehet. Ezek nemzetközileg és európai uniós szinten is ellenőrzött és rögzített tények. Ez nem politikai propaganda, hanem szakmailag kontrollált valóság. Ez azt mutatja, hogy 2010 óta a nemzeti kormány megnégyszerezte a nemzetipark-igazgatóságok költségvetését, ami mára eléri a 20 milliárd forintot. Az itt dolgozók létszáma 700-ról 1400 főre emelkedett, szemben az olyan állításokkal, miszerint leépítették Magyarországon a természetvédelmet. A nemzeti parkoknál tartott őshonos legelőállatok száma több, mint 40, a látogatószám pedig több, mint 25 százalékkal emelkedett. A legutóbbi, 2014-2020 közti uniós pénzügyi időszakban közel 40 milliárd forintot költöttünk természetvédelemre, ezen összegből a nemzeti park igazgatóságok majdnem száz projektet valósítottak meg országszerte és 100 000 hektáron javították a természeti környezetünk állapotát.
A nemzeti parkok a szűken vett természetvédelmi munkán túl – ha jól értem – a térségfejlesztés jelentős szereplőivé váltak.
Így van. Fejlesztéseikkel, beruházásaikkal a helyi vállalkozásokat is támogatják: növelik a vendégéjszakák számát, munkahelyeket teremtenek. De talán még ennél is fontosabb, hogy a nemzeti identitásunk alapját képező táji értékekre vigyáznak. Arra, hogy Magyarország a jövőben is olyan legyen, mint amilyennek mi is szerettük. Hiszen a természeti környezet ugyanúgy a nemzeti örökségünk részét képezi – erre mondjuk azt, hogy ez a hazánk.
Most pedig újra lehetőség nyílik arra, hogy megismerkedjünk hazánk természeti kincseivel. Úgy tűnik, sokan a belföldi pihenést választják az idén. Mivel csalogatják itthonmaradásra a nyaralókat a nemzeti parkok?
Az elmúlt évtized fejlesztései beértek: az igazgatóságok programjai iránti érdeklődés nagyobb, mint valaha. Ezért bizakodóak vagyunk. A veszélyhelyzet feloldásával az igazgatóságok zárttéri ökoturisztikai létesítményei is újra megnyitották kapuikat. Ezért mostantól szabadon látogatható a fenntartásunkban lévő 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang, 64 egyéb bemutatóhely, 33 látogatóközpont, 6 tájház, 15 erdei iskola. A látogatóközpontok az egyes túrák kiindulási pontjaiként is szolgálnak. Innen bejárható a környék; az érdelődők számára az igazgatóság munkatársai egyedi programjavaslatokat is adhatnak. Indulás előtt érdemes a részletekről a magyar nemzeti parkok honlapján tájékozódni. Az újdonságokról 2020 elejétől – ahogy erről a PestiSrácok.hu is hírt adott akkor – a Szabad Föld hetilap zöld rovatában kollégám, Vass Krisztián minisztériumi tanácsadó hétre-hétre beszámol. Várunk mindenkit szeretettel, fedezzük fel közösen Magyarország természeti- és táji értékeit!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS