Mintegy tízmilliárd forinttal emelte meg önhatalmúlag a főváros költségvetését Karácsony Gergely, amelyben egymilliárdot különített el saját hivatalának “korszerűsítésére”, mindezt úgy, hogy a folyamatosan romló Lánchíd felújítása nem talált elég forrást – derül ki a szerdán megjelent főpolgármesteri rendeletből.
A Lánchídra nem akar pénzt költeni a főváros, de Karácsony hivatalát egymilliárdból újítják fel – írja az Origo.hu. Mint kifejtik, a szerdán megjelent főpolgármesteri rendeletből kiderül: a baloldali főpolgármester – kihasználva a különleges jogrend utolsó napját – 10 milliárd sorsáról döntött egy személyben. Bár a főváros februárban fogadta el idei költségvetését, azt Karácsony különleges hatalmánál fogva előbb április végén módosította, így az már 48,4 milliárd forintra rúgott; a mostani rendelet ezt emelte 57,1 milliárdra.
A portál arra is kitér, hogy a Karácsony-féle költségvetés-módosításban több érdekes tétel is szerepel, például az az egymilliárd forint, amit a folyamatosan pénzhiányra panaszkodó főpolgármester hivatalának felújítására különített el. Továbbá több, mint 300 millió forint megy a “B+R és kerékpártároló programra”, és 450 millió a “klímavédelmi és zöldterület-fejlesztési feladatokkal” kapcsolatos beruházásokra.
Forrás: origo.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS