Nem hétköznapi körülmények között játszhatott egymással tegnap a Manchester City és a Burnley az Etihad Stadionban a Premier Leagueben. A mérkőzést megelőzően mindkét csapat letérdelve tisztelgett a Black Lives Matter mozgalom aktivistái előtt, ezzel fejezve ki tiszteletüket az “jogvédők” harca előtt. Ekkor nem várt fordulat történt.
Vélhetően a Burnley egyik szurkolója ugyanis egy “White Lives Matter, Burnley”, vagyis a Fehér Életek Számítanak, Burnley feliratú molinót húzó repülőgéppel szállt el a stadion felett, miközben éppen elkezdődött a játék a pályán. Az üzenet apropóját az adhatta, hogy az Egyesült Államokban a fekete jogi aktivisták gyakran bántalmaznak fehéreket, miközben vélt vagy valós sérelmeikért tüntetnek, fosztogatnak. A zavargások kezdete óta már számos fehér esett áldozatául az elszabadult aktivisták tombolásának.
Ennek ellenére az esetből óriási felháborodás kerekedett Angliában és a Premier Leagueben, a Burnley vezetősége pedig kitiltással fenyegette meg az ismeretlen szurkolót, vagy szurkolókat, aki a szerintük rasszista üzenettel zavarta meg a megemlékezést. A csapat kapitánya, Ben Mee szerint aki jó ötletnek vélte felhívni a figyelmet a fehéreket érő atrocitásokra, annak
be kellene lépnie a 21. század kapuján és okítania kellene magát, ahogy sokan tesszük. Ez az üzenet szembemegy mindennel, amiért küzdünk.
A játékos és a klub is elhatárolódott a fehérek jogai mellett kiálló üzenettől, ugyanakkor a fekete jogokat propagáló Black Lives Matter mozgalom mellett látványosan kiálltak. Hogy ez milyen üzenetet hordoz, azt már a szurkolóknak maguknak kell mérlegelniük.
Forrás: Guardian; Fotó:Shaun Botterill/AFP/Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS