A józsefvárosi Fidesz szerint Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) helyi polgármesternek személyes felelősséget kell vállalnia a VIII. kerületi menzabotrányért, azért, hogy a helyi gyerekek és szociális ellátottak egészségbiztonsága veszélybe került. A szörnyű színvonalú szolgáltatást végző multi céget Pikó András – a válsághelyzet utolsó napjait kihasználva – egy személyben bízta meg.
Portálunk már beszámolt róla, mennyire rossz kezekbe került Pikó ámokfutásának eredményeként Józsefvárosban a közétkeztetés. A közfelháborodást kiváltó botránnyal kapcsolatban a kormánypárt rávilágított Pikó felelősségére.
Szilágyi Demeter, a képviselő-testület Fidesz-KDNP-s képviselője a Százados úti Pitypang óvoda előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a közétkeztetéssel megbízott cég a napokban megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen, mert “kétes eredetű és lejárt szavatosságú élelmiszereket találtak a szolgáltató konyháján”. Emlékeztetett: ez az a cég, amelyet Pikó András – a válsághelyzet utolsó napjait kihasználva – egy személyben bízott meg a feladattal.
Gyanús szerződés
A kormánypárti képviselő szerint már a szerződéskötés körülményei is gyanúsak voltak, ugyanis hamarabb született meg a polgármesteri határozat, minthogy a közbeszerzési eljárást lefolytatták volna. Hozzátette: ezt a körülményt a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálja. Szilágyi Demeter arra szólította fel az “egyedül a kommunikációban erős” polgármestert, hogy most ne hallgasson, hanem álljon ki a józsefvárosiak elé és vállalja a felelősséget azért a cégért, amelyet ő hozott a kerületbe, és amelynek tevékenysége miatt most több ezer iskolás, óvodás és szociális ellátott étkeztetése és egészségbiztonsága veszélybe került.
A képviselő közölte azt is: a korábbi szolgáltatóval szemben soha semmilyen hasonló jellegű panasz nem volt. Pikó András felelősségére utaló kérdésre azt mondta: a polgármesternek el kell ismernie, hogy az általa hozott cég nem megfelelő minőségben szolgáltat, továbbá a megfelelő jogi lépéseket is meg kell tennie. Ha a Közbeszerzési Hatóság kimondja, hogy a szerződést jogszerűtlen körülmények között kötötték, akkor a bírságért és minden más következményért neki személyesen kell vállalnia a felelősséget – hangsúlyozta Szilágyi Demeter.
Forrás: MTI/Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS