A koronavírus-járvány nyomán újabb migrációs hullámok indulhatnak meg Európa irányába, ezt meg kell előzni, az illegális bevándorlás ugyanis a biztonsági mellett most súlyos egészségügyi és gazdasági kockázatokat is jelent – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter a ciprusi kollégájával pénteken, közösen tartott nicosiai sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Nikosz Hrisztodulidesszel egyetértettek abban, hogy a két országnak közös érdeke a szigorú határellenőrzés az Európai Unió külső határain. Leszögezte, hogy határozottan fel kell lépni az embercsempész-hálózatokkal, illetve a velük együttműködő civil szervezetekkel szemben. A politikus elmondta, hogy a következő hetekben napirenden lesz az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok között létrejött, és 2020 urán meghosszabbítani kívánt cotonoui megállapodás újratárgyalása.
Brüsszel újabb kísérletet tesz a migráció legalizálására, arra, hogy újabb migránsokat engedjen be Európába, de mi ezt a lehető leghatározottabban ellenezzük
– jelentette ki, hozzátéve, hogy az elkövetkező időszakban kőkemény vitákra készül az ügyben. Aláhúzta: a koronavírus miatt az utóbbi hónapokban milliók veszítették el munkájukat Európában, rajtuk kell segíteni; az újabb bevándorlók érkezése felborítaná a munkaerőpiaci folyamatokat, ami ellentétes az európai emberek érdekeivel. Szijjártó Péter délelőtt megbeszélést folytatott Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnökkel is.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS