Lerántotta a leplet a Momentum újabb kezdeményezéséről Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Fekete-Győrék úgymond „valódi konzultációja”kimerül annyiban, hogy olyan támogatókat keresnek, akiknek életkora tizennyolc és negyven év között van, egyúttal hírforrásuk – valószínűleg kizárólagosan – a 444.hu.
Farkas Örs bejegyzésében kijelentette, ő a Momentum kezdeményezésével kapcsolatban már annak is örül, hogy a Magyarországot érintő kérdésekben legalább a magyarokat akarják megkérdezni.
A Momentum is “valódi konzultációt” indított. Az alábbi hirdetésből meg is érthetjük, szerintük mit is jelent a “valódi”: budapesti, 18-40 év között, aki érdeklődik a 444 iránt. Én már annak is örülök, hogy Magyarországgal kapcsolatban egyáltalán a magyarokat kérdezik….
– írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. A bejegyzés mellett tanulságosak a hozzászólások is, az egyik kommentelő jelezte, hogy a tudta, beleegyezése nélkül vették be egy, a Momentumot kedvelő csoportba, és nem engedik kilépni onnan.
Forrás: Facebook. Fotó: PS
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS