Líbia stabilitása európai érdek, hogy az illegális migráció megfékezhető legyen – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva hétfőn Rómából, ahol olasz hivatali partnerével, Luigi Di Maióval tárgyal. Mindannyiunk érdeke, hogy az Európai Unió területére irányuló migrációt a lehető legteljesebb mértékben visszaszorítsuk – hangsúlyozta.
A miniszter utalt arra, hogy a koronavírus-járvány újabb tényező, amely migrációs hullámokat válthat ki. Úgy fogalmazott, hogy Európa számára ebből a szempontból Líbia a legveszélyesebb szereplő, mivel onnan gyakorlatilag szabadon jöhetnek át a kontinensre az illegális bevándorlók.
Hozzátette: egyetértenek Olaszországgal abban, hogy Líbia stabilitása európai érdek, mert akkor féken lehet tartani az Európába irányuló migrációt. A miniszter kiemelte, hogy közös érdek ezért az illegális migránsokat feltartóztató líbiai parti őrség megerősítése is.
Ha ez nem sikerül, akkor újabb tíz-, illetve százezrek indulhatnak meg Európába, és ez jelen helyzetben nemcsak kulturális és biztonsági, hanem komoly egészségügyi és gazdasági kockázatot jelent Európának, mivel a koronavírus-járvány miatt munkahelyek vesztek el, ami Olaszországban hatványozottan igaz
– mondta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: ezért mára teljesen ésszerűtlenné, érvénytelenné, sőt elutasítandóvá vált minden olyan korábbi nyugat-európai érvelés, amely az illegális migráció legalizálására vonatkozott és , amely munkavégzési szempontból akart bevándorlókat Európába hozni.
Kijelentette: az európai kormányok és politikusok feladata, hogy elsősorban az európai embereknek segítsenek, ezért most minden munkavállalási célú migrációs hullámot a lehető legerőteljesebben vissza kell szorítani. Emlékeztetett, hogy Olaszország az Európába irányuló migráció legveszélyeztetettebb cél-, illetve frontországa.
Az idén háromszor annyi illegális bevándorló érkezett Olaszországban, mint tavaly
– tette hozzá Szijjártó Péter.
A miniszter beszélt arról is, hogy Olaszország több szempontból is kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára, ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere és harmadik legfontosabb exportpiaca. A kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a tízmilliárd eurót, emellett az ötödik legjelentősebb beruházói közösséggel az olaszok rendelkeznek Magyarországon.
Olaszországnak a válságból történő gyors gazdasági felépülése Magyarország számára is alapvető érdek mind gazdasági, mind biztonsági szempontból
– mondta.
A magyar vállalatok számára az olasz piac nagyon fontos. Ezért – annak érdekében, hogy az olasz gazdaság visszaesése a magyar vállalatok számára ne jelentsen nehézséget a magyar vállalatok számára az exportot illetően – az Eximbanknál 450 millió eurós hitelkeretet nyitottak, amely az Olaszországba exportáló magyar vállalatokat fogja segíteni – hangsúlyozta a miniszter.
Szijjártó Péter szólt az olasz-magyar biztonsági együttműködésről a Nyugat-Balkán stabilitására érdekében. Felidézte, hogy Magyarország 400 katonával van jelen Koszovóban olasz parancsnokság alatt. Hangsúlyozta, hogy idővel szeretnék átvenni a parancsnokságot az olaszoktól.
Elmondta azt is, hogy folyamatos az egyeztetés a turisztika területén is, hiszen tavaly több mint 550 ezer magyar turista üdült Olaszországban. Hozzátette: a Wizz Air légitársaság júliustól hét olasz városban üzemeltet járatokat. Ugyanakkor a koronavírus-járványa miatt mindenkit óvatosságra és elővigyázatosságra intett.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS