Sadiq Khan a megvonásokat a koronavírusra hivatkozva rendelte el. Azonban igen furcsa, hogy éppen akkor hozza meg ezt a döntést, mikor a Londonban is aktív szélsőbaloldali BLM aktivisták a rendőrséget teszik felelősség az állítólagos rendszerszintű rasszizmusért – írja az Origo.
A lap a V4NA cikkére hivatkozva írja: érdekes, hogy éppen Sadiq Khan volt az aki a kormányt bírálta a rendőrség támogatásának csökkentése miatt. Váratlanul érte az amúgy is túlterhelt New Scotland Yardot, Sadiq Khan londoni baloldali polgármester bejelentése, amely szerint a főváros rendőrségének költségvetéséből elvon körülbelül 120 millió eurót. Főként azután, hogy éppen egy nappal korábban, a rendőrség vezetője Cressida Dick bejelentette, hogy az elmúlt három héten, az utcai harcokban 140 rendőr sérült meg súlyosan.
Khan szerint azonban a koronavírus gazdasági hatásai miatt a City Hall jövedelméből 542 millió euró hiányzik, ami miatt a rendőrségen kívül a tűzoltóság tervezett költségvetését is módosítja majd. Az Origo felidézi a Dailystar cikkét, amely szerint a brit fővárosban több embert öltek már meg, mint New Yorkban, a januártól márciusig tartó időszakban pedig több mint 40 ezer késes támadást követtek el.
A romló közbiztonság miatt egyre többen fordultak Sadiq Khan ellen, ám a polgármester mindvégig azzal védekezett, hogy a kormány nem ad elég pénzt a rendőrségre, ezért ő sem tud rendet tartani. Sadiq Khan saját biztonságáról ugyanakkor már korábban gondoskodott. Tavaly óta 24 órás rendőri felügyelet alatt áll, mert az interneten 237 életveszélyes fenyegetést kapott.
Lapunk is beszámolt arról, hogy milyen szörnyű állapotok uralkodtak el London utcáin. A múlt héten már 22 rendőri sebesültje és két halálos áldozata is volt az anarchiának. Folyamatosak a zavargások London-szerte és a tömegeket oszlatni próbáló rendőrök elleni támadások. A rendőri erőszak elleni BLM tüntetésnek beállított erőszakos verekedések ellen fellépő rendőröket a belügyminiszter teljes támogatásáról biztosította. A rendőrség pedig keményebb fellépésre készül.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS