Az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben kibontakozott és jelenleg is megfigyelhető össztársadalmi nyugtalanság mögött a hagyományos értelemben vett progresszív politikai lobbin kívül egy formabontó, társadalmi átalakítást megcélzó kísérlet húzódik, amely egyszerre két irányból erodálja az amerikai nemzet keretrendszerét – áll a Századvég legújabb elemzésében.
Mint írják: köztudott, hogy Soros György milliárdos tőzsdespekuláns az általa alapított Open Society Foundations (OSF) hálózatán keresztül a saját világnézeti céljait igyekszik megvalósítani, kiváltképpen a „második hazájában”, az Egyesült Államokban.
Célja a nyílt társadalom eszméjének kiterjesztése, amely felszámolja a határokat, az egyén és a nemzet szuverenitását, kiszolgálja az identitáspolitikát, fejet hajt a kulturális relativizmus és drogliberalizáció előtt, valamint piedesztálra emeli az olyan progresszív, áltudományos ideákat, mint a genderelmélet vagy a kulturális kisajátítás (cultural appropriation)
– áll a Századvég kutatásában. Ami Soros György amerikai társadalmat érintő átalakítási kísérletét illeti, eddig túlnyomórészt hagyományos politikai lobbiról beszélhettünk, amelynek keretében az OSF egy-egy választást megelőzően csillagászati költségvetéssel rendelkező politikai akcióbizottságokat (PAC) hozott létre vagy támogatott annak érdekében, hogy azok győzelemre segítsék a kivétel nélkül baloldali irányultsággal bíró képviselőket, elnökjelölteket.
Mint ismert, Soros György alapítványa 2004-ben 27 millió dollárral támogatta John Kerry demokrata elnökjelölt kampányát, majd 2016-ban 25 millió dollárt ajándékozott Hillary Clinton, szintén demokrata színekben induló elnökjelölt kampánystábjának, valamint egyéb demokrata politikusoknak. Mi több, tavaly egy 5,1 millió dollárral rendelkező akcióbizottságot állított fel annak érdekében, hogy legyen bárki is az idei elnökválasztás demokrata jelöltje, ne szenvedjen pénzhiányban.
Az országban jelenleg hetek óta zajló össztársadalmi nyugtalanság mögött az említett hagyományos értelemben vett politikai lobbin kívül egy formabontó, szintén az OSF pénzcsapjai által koordinált kísérletet láthatunk, amely egyszerre két irányból erodálja az amerikai társadalmat.
Egyfelől, az OSF néhány évvel ezelőtt olyan, alulról szerveződő, „grassroots” mozgalmak nagyarányú támogatását kezdte meg, amelyek erkölcsi célok mögé bújva nemcsak ideológiai (progresszivizmus, neo-marxizmus, a tőkeelosztás, valamint a bűnüldözési szervezetek feletti kontroll kisajátítása), hanem fizikai értelemben is felforgató tevékenységet végeznek (fosztogatás, szobordöntés, rendőrgyilkosság, autonóm területek önkéntes kijelölése). Mint írják, mindezt annak érdekében, hogy a felgyülemlett társadalmi feszültségek okozta sokkhatást kihasználva az élet számos területén radikális reformok bevezetésére kényszeríthessék a szövetségi kormányt. Köztudott, hogy az Egyesült Államokban a hetek óta tartó zavargásokba és fosztogatásokba torkolló tüntetések szervezője, a Black Lives Matter (BLM) nevű szervezet 2016-ban 33 millió dollárnyi (átszámítva több, mint 10,2 milliárd forintnyi) támogatást kapott Soros György alapítványától.
A BLM – amely a ’60-as évekbeli marxista gyökerű, radikális Fekete Párducok utódmozgalmának tekinthető – büszkén vállalja a neomarxista billogot, amelynek keretében olyan szélsőbaloldali célokat hirdet, mint a rendőrség költségvetésének drasztikus csökkentése, valamint a kapitalizmus, a patriarchátus és a nyugati típusú atomizált család-modell szétverése, továbbá a történelmi rabszolgatartásra hivatkozva a reparációs költségek megfizettetése
– írják. Ráadásul bizonyos fellebbezések keretében a magánvagyon újraelosztását is követelik annak érdekében, hogy egyes tárgyalásra várakozó afroamerikaiak számára kifizethessék az óvadékot. Megjegyzendő, hogy a tőkeelosztás ellenőrzésének kisajátítása, a társadalom keretrendszerének a szétverése, valamint a bűnüldözés akadályozása nem csupán marxista célkitűzés, hanem anarchista is. Ennek az anarchizmusnak, társadalmi káosznak pedig meg is lett a következménye, hiszen nem sokkal az erőszakos tüntetők által önkényesen kijelölt seattle-i Capitol Hill Autonóm Zóna megalakítása után ismeretlen körülmények között több embert is lelőttek.
Másfelől, az OSF évek óta intézményi szinten is kísérletet tesz az átfogó társadalmi reform elérésére. Méghozzá úgy, hogy az alapvetően kis költségvetésű, helyi ismeretek és szakmai tudás alapján, közvetlen módon megválasztható szövetségi vagy kerületi ügyészek (DA) kampányversenyébe úgy avatkozik be, hogy az OSF szemléletéhez lojális jelölt kampányát aránytalanul nagy összeggel megtámogatja.
Ez végeredményben az igazságszolgáltatás, valamint a büntetésvégrehajtás működési garanciáinak a kivásárlását jelenti
– áll a Századvég elemzésében. E törekvés keretében Shani Curry Mitchel kerületi ügyészjelölt (Rochester, New York állam) 800 ezer dollárnyi támogatást kapott Soros György egyik akcióbizottságán keresztül. Kampánya az OSF elképzeléseivel azonos módon a szigorú büntetés-végrehajtási irányelvek teljes megkérdőjelezésén alapul. Azt írják: említhetnénk Diana Becton (Contra Costa, Kalifornia) kerületi ügyész példáját is, aki közvetve 275 ezer dollárnyi támogatást kapott Soros György alapítványától, és aki szintén az igazságszolgáltatás átfogó reformja mellett kampányolt, többek között a börtönpopuláció csökkentésének ígéretével. A becslések szerint az OSF 2015 óta összesen mintegy 17 millió dollárt áldozott a progresszív kerületi ügyészjelöltek kampányaira, akik egyebek mellett olyan szlogenekkel indultak, miszerint „nem kényszerítik ki azon törvények betartatását, amelyekkel nem értenek egyet”.
Összevetve a fent említett, az amerikai társadalom „megreformálására” tett, két irányból foganatosított kísérletet, szemmel láthatóan kirajzolódnak a közös pontok és célok.
Amíg a társadalmi feszültségeket kihasználva egyes szélsőbaloldali szervezetek a közrend megbontásán keresztül igyekeznek elérni az olyan szélsőséges céljaikat, mint a bűnüldöző szervek forrásainak az elvonása vagy a tőkeelosztás feletti jog kisajátítása, addig az igazságügy helyi szintjein is megjelennek azon tisztviselők, akik hasonló módon, radikálisan liberalizálni akarják a törvénykezést
– írják. Ezen folyamatok következményei az elmúlt hetekben tárultak a világ szeme elé: a progresszivitás nevében alkalmazott radikális reformkísérleteknek köszönhetően az amerikai társadalom erre fogékony rétege soha nem látott mértékben vált polarizálttá, erőszakossá és szélsőségessé. Tehát Soros György társadalomátalakítással kapcsolatos ambíciói hatalmas veszélyt jelentenek az Egyesült Államok közrendjére, hosszú távon akár helyrehozhatatlan rombolást okozva a társadalomban.
Forrás: Századvég; Kiemelt kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS