Befogadjuk azokat, akik dolgoznak, tisztelik a kultúránkat, de akik elutasítják a feszületet, a betlehemet, a rózsafüzért, azoknak sajnálom, de kívül tágasabb – mondta Matteo Salvini, a Liga vezetője az olaszországi jobboldal szombati tüntetésén. Ugyanitt Antonio Tajani, a konzervatív Hajrá Olaszország párt alelnöke újságírói kérdésre modellnek nevezte a magyar kormány adópolitikáját és a munkanélküliség visszaszorítására tett intézkedéseit.
A nép által választott miniszterelnököt, a járványban elszegényedett rétegek segítését és az illegális migráció leállítását sürgették az olasz jobboldali pártok a Róma egyik központi terén rendezett szombati tüntetésükön. Az Együtt Olaszországgal a munkáért! feliratú színpadon Giorgia Meloni, a jobboldali radikális Olasz Testvérek (FdI) elnöke kijelentette: a jobbközép a járványban elszegényedett és ezért szavukat az utcákon hallató olaszokat képviseli, miközben Giuseppe Conte kormánya a hatalmi palotákba zárkózott.
Szabad választásokat!
– skandálták a tüntetők.
Mi vagyunk Olaszország, mi vagyunk az olasz nép. A kormánynak fogalma sincsen, hogyan állítsa talpra a gazdaságot, és fél a munkát és megélhetést sürgető olaszoktól
– jelentette ki Meloni. Hozzátette:
a járványra hivatkozva a kormány bezárta az iskolákat, bíróságokat, templomokat, de a szájmaszk kötelező viselésével sem fogtok tudni bennünket elhallgattatni.
Megjegyezte: az olasz baloldalnak fontosabb az illegális bevándorlók letelepítése, mint az olaszok segítése. A pénzügyi szigort követelő Európai Uniónak azt üzente: a holland adóparadicsomok lopják el az olaszok megtakarított pénzét.
Matteo Salvini, a Liga vezetője a több ezres tömeg előtt győztes csapatnak nevezte a jobbközép pártjait, amelyek készen állnak a kormányzásra. Salvini szerint a baloldalnak észre kell venni, hogy a kommunizmus véget ért, és ma a baloldal helyett a jobboldal áll “az utolsók, az elfeledettek” oldalán. A Liga vezetője a határok lezárását sürgette az illegális bevándorlók előtt, hangsúlyozva, hogy modern rabszolgákként használják őket.
Befogadjuk azokat, akik dolgoznak, tisztelik a kultúránkat, de akik elutasítják a feszületet, a betlehemet, a rózsafüzért, azoknak sajnálom, de kívül tágasabb
– mondta. Salvini a baloldali kormány “segélyrendszerű gazdasági politikája” helyett munkahely-teremtési programot vázolt. Kifejtette: meg kell tölteni gyerekekkel az olasz bölcsőket, mivel a családok gazdasági válságtól való félelmei miatt jövőre több lesz a halálozás, mint a születés.
Antonio Tajani, a konzervatív Hajrá Olaszország párt alelnöke beszédében azt hangoztatta, hogy a budapesti srácok a mai napig az európai szabadságért vívott küzdelem jelképeinek számítanak. Tajani kijelentette: 2008-ban Silvio Berlusconi volt az utolsó kormányfő, akit a választók, nem pedig hatalmi paktumok tettek meg miniszterelnöknek.
Ezért kellett bíróság elé állítani, hamisan adócsalással elítélni és kizárni a parlamentből Berlusconit
– állította Tajani. Hozzátette: az ügyészek ugyanezt teszik most a migrációs politikáért vizsgálat alá helyezett Matteo Salvinivel. Újságíróknak – köztük az MTI tudósítójának – nyilatkozva Tajani úgy reagált Giuseppe Conte kormányfő korábbi kijelentésére, miszerint a jobbközép a visegrádi négyektől kérjen támogatást Olaszország uniós forrásokkal való segítéséhez, hogy a római kormányfő feladata a tagállamok meggyőzése. Hozzátette:
a magyar miniszterelnök nem Olaszország ellensége, személyes barátja a Hajrá Olaszország elnökének, Silvio Berlusconinak, és a magyar kormánypártok továbbra is az európai néppárti család tagjai, tehát a magyar kormányfő olyan döntéseket képvisel, amelyek Olaszország érdekei mellett szólnak.
Tajani modellnek nevezte a magyar kormány adópolitikáját és a munkanélküliség visszaszorítására tett intézkedéseit. Azt mondta, hogy Olaszországban az év eleje óta mintegy másfélmillióan veszítették el munkahelyüket, a fiatalok körében közel 25 százalékos a munkanélküliség, ezért a jobboldal azonnali adóreformot, közigazgatási egyszerűsítést, igazságügyi reformokat sürget, továbbá a közmunkák újraindítását, az építőipar felkarolását szorgalmazza.
A pártlogók nélküli, de annál több olasz zászlót lobogtató megmozdulás a második jobboldali demonstráció Olaszországban a járványkorlátozások enyhítése óta. A jobbközép ezzel megindította a szeptemberi tartományi választások kampányát. A tüntetés leggyakoribb jelszava a “szabadság” volt, ami a Berlusconi vezette, a korábbi parlamenti választásokon többször győztes jobbközép Szabadság Népe koalíciót idézte.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS