Hosszú interjút készített a Vasárnap.hu Harrach Péterrel, a KDNP leköszönő frakcióvezetőjével. Az interjúban szóba került a politikus karrierje, az utódjával, Simicskó Istvánna kapcsolatos meglátásai, valamint a Nyugat-Európa társadalmait éppen látványosan szétfeszító nyílt társadalmi ideológia.
Ma Nyugat-Európában a nyílt társadalom elmélet következményei megdöbbentő torzulásokat mutatnak és utódjának, Simicskó Istvánnak a legfontosabb feladata Harrach szerint, hogy a KDNP lehetőségei maximálisan kihasználva harcoljon az ellen, hogy ez a beteg ideológiai megvethessen Magyarországon is a lábát.
Akkor, amikor olyan, számunkra teljesen természetes és értékes közösségeket próbálnak támadni és fellazítani, mint a család, az egyház vagy a nemzet, akkor azt kell mondanunk, hogy van miért küzdenünk. Aki egyszerűen józanul gondolkodik, hamar szemben találja magát azokkal, akik szerint a sakkjáték rasszista, mert fekete és fehér bábukból áll. Aki a politika világában egy kicsit is járatos, jól tudja, hogy vannak, akik a faltörő kos szerepét töltik be, az ő dolguk nem az érvelés, hanem annak bizonyítása, hogy a vár bevehető. Ami Amerikában folyik, az a baloldal helyzetbehozataláról szól.
– vázolta a párt előtt álló kihívásokat a politikus.
Megakadályozni a kevert társadalmak létrejöttét és regionális vezető szerepre jutni – ezek a feladatok állnak a konzervatív politikai közösség előtt Harrach meglátása szerint, mert rendezett világban érdemes csak élni.
Magyarország erre törekszik, sőt, partnereket is talált hozzá. Ha a család, az egyház és a nemzet erős közösség, akkor ez reményt ad arra, hogy a ránk váró kihívás jó eredményt hoz. Nyugat-Európa társadalmait meggyengítik az öngyilkos ideológiák, ez Közép-Európa normális világát felértékeli
– magyarázta Harrach, hogy azért nem egyedül akarunk mindenkivel szemben a jó irányba menni az autópályán, hanem szövetségeseket keresünk a térség megmentéséhez.
(A teljes interjú a Vasárnap.hu-n olvasható.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS