Nem adott át és nem is tudhat érdemi információt korrupt NAV-osokról a Spanyolországban letartóztatott, jelenleg a kiadatására váró Veres István – nyilatkozta portálunknak egy, a vállalkozó elleni nyomozásra rálátó hatósági forrás azután, hogy az üzletember a PestiSrácok.hu-nak korábban azt üzente, azért indítottak ellene eljárást, mert megvesztegetett NAV-osokról akart kipakolni.
Ismert, a Zóna Taxi volt tulajdonosa ellen, a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) kérésére június 16-án adott ki európai és nemzetközi elfogatóparancsot a bíróság, majd a spanyol hatóságok Mallorcán tartóztatták le a vállalkozót. Úgy tudni, az üzletember cégeit érintő ügyben szeretnék költségvetési csalás miatt kihallgatni a NAV munkatársai.
Az évekkel ezelőtt a Citadella-ügy miatt is reflektorfénybe került Veres néhány napja élettársa útján a spanyol börtönből üzent portálunknak, azt állítva, nem érti, miért adtak ki ellene elfogatóparancsot, hiszen nem követett el bűncselekményt, ráadásul fenyegetéseket is kapott, hogy ne beszéljen az általa tudott, a NAV-ot érintő korrupciós ügyekről. Megemlítette azt is: Spanyolországban nagyobb biztonságban érzi magát, mint védelem nélkül Magyarországon.
A portálunknak nyilatkozó, a Veres István elleni nyomozást jól ismerő, arra rálátó hatósági forrás ugyanakkor azt állítja, a vállalkozó nem rendelkezik olyan információkkal és nem is adott át olyan adatokat, melyek korrupt NAV-osokra vonatkoznak. Hozzátette: az arra hivatott szervek éppen arra keresik a választ, az üzletember miként kerülhette el a felelősségre vonást ennyi időn keresztül Magyarországon, emiatt vizsgálják, milyen volt, vagy jelenlegi titkosszolgálati, NAV-os, rendőri kapcsolatai lehetnek, akik forrásunk szerint nagyban hozzájárulhattak üzleti sikereihez és ellenfelei kiszorításához.
Veres István portálunknak küldött nyilatkozatát egyébként itt olvashatják el, emellett neki is megadjuk a lehetőséget, hogy amint módjában áll, interjúban reagáljon a terhére rótt gyanúra.
Veres István jelenleg harmadrendű vádlottja annak a büntetőpernek, amelynek vádiratát öt éve, 2015 nyarán nyújtotta be a Fővárosi Főügyészség az illetékes bíróságra. A vádirat szerint a Budapest Airport Zrt. új vezetősége 2006 májusában nyílt pályázatot hirdetett a repülőtér utasai részére alkalmi, azaz nem rendelt személytaxi szolgáltatás nyújtására. A Veres István által ténylegesen irányított taxi társaság, a Zóna-Service Zrt. a vád szerint már a pályázat kiírása előtt is végzett a repülőtéren taxi szolgáltatást, amely jól jövedelmezett, ezért a vádlott a pályázaton mindenképpen nyerni akart. Ennek érdekében a pályázat kiírása után – IV. rendű vádlott ügyvédi közreműködésével – megállapodott az I. rendű Sz. György és II. rendű vádlottakkal, hogy összesen tizenegymillió forintért munkaköri kötelezettségeiket megszegve közreműködnek abban, hogy a Budapest Airport Zrt. által kiírt pályázatot a III. rendű vádlott, Veres István által képviselt taxitársaság nyerje el.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS