Elítélte a bíróság a koronavírussal kapcsolatos álhírek gyártásával nyerészkedő “kattintásvadász” férfit – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Ibolya Tibor közleményében azt írta, a bíróság büntetővégzésében közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 10 hónap, 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönre és 390 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat. A főügyész felidézte: a Budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség májusban emelt vádat a 31 éves budapesti férfival szemben. A férfi saját – az egyik kereskedelmi televízió híradójának weblapjára hasonlító – honlapján január 28-29-én álhíreket jelentetett meg többek között arról, hogy Magyarországon tartózkodó, igazoltan koronavírussal fertőzött kínaiakat és velük kapcsolatban álló magyar állampolgárokat szállítottak kórházba, és többen már el is hunytak, köztük egy magyar idegenvezető is. A férfi arról is írt, hogy a Külügyminisztérium bejelentette: az összes Budapest-Peking repülőjáratot törölték, valamint, hogy Budapest frekventált pontjain vírusfertőzött emberek estek össze és minden előzmény nélkül haltak meg, ezért a hatóságok otthonmaradásra kérik Magyarország lakosságát. A férfi a köznyugalmat megzavaró helyszíni fotókkal illusztrálta az álhíreket. A vádlott az álhíreket megjelentette a közösségi médiában is, ahol azokat négyezren meg is osztották. A férfi célja az volt, hogy az álhírek felzaklató hatására az általa üzemeltetett média-felületeken a megtekintésszámokat – és így a hirdetési bevételt – növelje.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS