A képviselők a kormány tagjainak tehetnek fel azonnali kérdéseket hétfőn az Országgyűlésben. A parlament a kormánypártok kezdeményezésére tart kétnapos rendkívüli ülést. A törvényhozás kedden feltételeket szabva járulhat hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére.
A házelnök napirendi javaslata alapján hétfőn az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két órában azonnali kérdések hangozhatnak el. Az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig további fél óra áll rendelkezésre, azonban a frakciók – a járvány alatt kidolgozott munkarendnek megfelelően – várhatóan nem élnek majd ezekkel a lehetőségekkel. Az Országgyűlés kedden előbb megvitatja, majd el is fogadhatja a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslatot.
A kormánypártok azért nyújtották be indítványukat és kezdeményezték a Ház rendkívüli ülését, mert a jövő hét második felében megrendezendő uniós csúcson születik döntés annak a 750 milliárd eurós hitelnek a felvételéről, amelyért a tagállamok vállalják a garanciát
– közölte korábban a KDNP megválasztott frakcióvezetője. Simicskó István kifejtette, támogatási feltételeik között szerepel, hogy a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok; a pénzt kizárólag a gazdaság újraindítására, a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyek védelmére és új munkahelyek teremtésére lehet fordítani; továbbá a forrás nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének megítélése.
Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS