Remek magyar eredménnyel zárult az idei THEMIS verseny büntetőeljárásjogi elődöntője: a Zsiros Bettina, Suplicz Dóra és Batiz Krisztián ügyészségi fogalmazókból álló csapat Portugáliát és Romániát maga mögé utasítva érte el az első helyezést – derül ki a Legfőbb Ügyészség sajtóközleményéből.
Az igazságszolgáltatásban dolgozó pályakezdő jogászok részére az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) évente nemzetközi versenyt rendez, amelyen uniós és egyéb európai jogi kérdések kapcsán mérik össze a tudásukat angol nyelven a fiatalok. A THEMIS verseny célja a tapasztalatcsere, az ismeretterjesztés és az európai jogi együttműködés erősítése – fogalmaztak beszámolójukban. Az ügyészség rendszeresen képviseli Magyarországot a megmérettetésen; az elmúlt tíz évben nyolc alkalommal indított csapatot, akik sikeres szereplésükkel növelték a szervezet jó hírét. A csapatok a büntetőeljárásjog, a polgári eljárásjog, a családjog és igazságügyi etika területéről választhattak témát. Az egyes kategóriákban rendezett elődöntőkben dőlt el, hogy mely csapatok jutottak a közös döntőbe. A verseny első feladata egy, a kategória témájához illő húsz oldalas dolgozat elkészítése volt. Idén – a koronavírus miatt rendhagyó módon – a személyes jelenlétet igénylő összejövetel helyett a csapatoknak tizennyolc perces videóban kellett bemutatni a munkájukat. A vita pedig, ahol a zsűri és egy másik csapat kérdeztek a dolgozatról, online, videokonferencián keresztül történt. Az ügyészségi fogalmazókból álló győztes csapat a büntetőeljárásjogi kategóriában indult. Dolgozatuk az Európai Unió igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozatának gyakorlati kérdéseit járta körül. A zsűri kiemelte a gördülékeny csapatmunkájukat, a lényegre törő, összeszedett prezentációjukat. A döntőt 2020 novemberében, Bonnban tartják meg, a tervek szerint a csapatok személyes részvételével.
Fotó: Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya
Facebook
Twitter
YouTube
RSS