Soros György zászlóshajójának, a Nyílt Társadalom Alapítványoknak (OSF) vezetője bejelentette, hogy világméretű, mindenre kiterjedő reformok bevezetését várja a Black Lives Matter mozgalom aktivistáitól. Elmondása szerint 25 éve vártak arra a pillanatra, ami most elérkezettnek látszik.
Az alapítványt több olyan szervezet támogatja, mint a Black Voters Matter, az Equal Justice Initiative, a Circle for Justice Innovations és a Repairers of the Breach, amelyek ambíciói egybeesnek az erőszakos tüntetők célkitűzéseivel, akiknek célja, hogy Európában, az Egyesült Államokban és világszerte mindenhol erőszakos tüntetések legyenek. Patrick Gaspard, az OSF elnöke azt mondta, hogy a befektetés a faji igazságszolgáltatás lehetőségeinek kiaknázására irányul, lehetőséget adva a szervezeteknek arra, hogy hosszú távon gondolkozhassanak.
Eljött a pillanat, amibe az elmúlt 25 évben invesztáltunk. Itt az ideje ráduplázni. Tudjuk, hogy számíthatunk ezekre az aktivistákra, akik ezt a pillanatot a mindenre kiterjedő reformok lehetőségeként látják
– közölte. Eközben a milliárdos spekuláns minden eddiginél több pénzt fektet a faji egyenlőségért küzdő aktivisták támogatásába. A Nyílt Társadalom Alapítvány 220 millió dollárral segíti azokat a szervezeteket és csoportosulásokat, amelyek közvetlenül kötődnek a világszerte elterjedt erőszakhullámért és rombolásért felelős tüntetésekhez.
Forrás: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS