Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke Holman Magdolnát nevezte ki az ÁSZ alelnökének július 20-tól. Az ÁSZ közölte: Warvasovszky Tihamér, aki 2010. július 5. óta az ÁSZ alelnöke, július 19-én betölti a 70. életévét, és a vonatkozó törvényi előírásnak megfelelően megszűnik megbízatása.
Holman Magdolna 1963-ban született Balassagyarmaton. 1985-ben okleveles közgazdaként végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán. 1994-ben okleveles könyvvizsgáló, 2002-ben pedig jogi szakokleveles közgazdász végzettséget szerzett. 2003-tól dolgozik az Állami Számvevőszéknél. Kezdetben számvevői, majd osztályvezetői, később ellenőrzésvezetői feladatokat látott el. 2015-ben az ÁSZ tervezési vezetője, majd 2017-től főtitkára és felügyeleti vezetője volt. A Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök Egyesülete Államháztartás Ellenőrző szakosztályának vezetője, és szüneteltető jogállású tagja a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának. 2011-ben megkapta a Gajzágó Salamon-díjat, 2012-ben pedig Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerésben részesült.
Holman Magdolna a kinevezése kapcsán kiemelte:
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Elnök úr engem nevezett ki. Ez egyben több feladatot is jelent. Az Állami Számvevőszéknél 17 éve végzett munkám során számos területen és témában végeztem olyan feladatot, amely meghatározó volt a szervezet feladatellátásában. A szakmai elköteleződésem nem változott. Köszönöm a kollégák együttműködését. Nagyszerű ilyen szervezetben, ilyen csapatban dolgozni.
Domokos László, az ÁSZ elnöke rendkívül elismerően szólt Warvasovszky Tihamér munkásságáról, amelyet az elmúlt 10 évben alelnökként végzett.
Azt hiszem sokféle jelzővel lehet illetni a személyét, de ha csak egyet kellene választani, akkor a példamutató jut eszembe először. Többek között ennek is köszönhető, hogy az Állami Számvevőszék ma a 21. század, a rendkívüli módon felgyorsult világ által támasztott kihívásoknak megfelelni képes, a változásokra pedig gyorsan és rugalmasan reagáló szervezetté vált
– fejtette ki az elnök.
Alelnök úr munkásságát elismerve és azt megőrizve folytatjuk a munkát, a folytonosság jegyében Holman Magdolnát, egy rendkívül tapasztalt számvevőszéki vezető hölgyet kértem fel az alelnöki poszt betöltésére, aki elfogadta a kinevezést, így 2020. július 20-tól ő az ÁSZ új alelnöke. Munkájához sok sikert kívánok
– hangsúlyozta Domokos László.
Fotó: MTI/Marjai László
Facebook
Twitter
YouTube
RSS