Miközben Orbán Viktor kormányfő a következő uniós költségvetés tekintetében eddig sohasem látott magyar sikert könyvelt el, önmaguk paródiáját jelentő magyarázkodásba kezdett a hazai ellenzék. Ebbe a láncba illik a Momentum elnöke is, aki láthatóan semmit nem tud kezdeni a dőre tényekkel. Közösségi oldalán megjelent bejegyzésében vakon ünnepli a jogállamisági feltételt, ami az egyezmény egyetlen mondatában szerepel és annyit takar, hogy a tagállamok tiszteletben tartják azt, ellenben elismeri, hogy hazánk több forrást kap az uniótól. Bár ezzel Dobrev Kláránál nyilván nem szerzett jó pontot, hiszen a Gyurcsány-párt most éppen a többletet igyekszik minuszként eladni, de láthatóan Fegyőr is belezavarodott a matekba, hiszen hazánk nem csupán a koronavírus-járvány miatti helyreállítási alapnak köszönhetően kap majd több pénzt. Ami pedig azt illeti, hogy a párt két képviselője majd ezekért a forrásokért fog dolgozni. Nos, ettől inkább az Isten mentsen meg bennünket!
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS