A Reutersnak nyilatkozó források szerint a döntés azzal áll összefüggésben, hogy a légi táraságok részéről megcsappant a kereslet az új repülőgépek iránt, mert a koronavírus miatt a földre kényszerült a globális légiflotta szinte egésze, ami pénzügyi válságba sodorta a bevétel nélkül maradt légivállalatok jelentős részét.
Források szerint az erről szóló döntését a cég hivatalosan a jövő héten jelenti be, amikor ismerteti negyedéves eredményeit. A 777X a világ legnagyobb kéthajtóműves repülőgépe, a Boeing sikeres 777-es minijumbójának nagyobb változata.
A Boeing komoly nehézségekkel küzd, amit jól jelez, hogy a június végével záródott három hónapban csupán 20 polgári repülőgépet adott át az egy évvel korábbi 90 után. Az idei első fél évben pedig a Boeing 70 polgári repülőgépet szállított le, jóval kevesebbet az egy évvel korábbi 239-hez képest. Június végén jelentette be az amerikai repülőgép-gyártó, hogy több, mint 6 ezer embert elbocsát el a koronavírus-járvány miatt kialakult keresletcsökkenés miatt.
Forrás: MTI; Fotó: boeing.com
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS