Bármit tett volna, a mostani helyzet alakult volna ki – közölte Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke a Media1 műsorában. Bodolai kijelentette továbbá: a Fidesznek ehhez most semmi köze nem volt, az Index úgy esett szét, hogy nem kellett belenyúlniuk. Ha bebizonyosodik, hogy a portál körüli botrány csupán színjáték volt, az elnök bocsánatkérést vár minden érintettől.
Bodolai a Media1 rendhagyó, tegnap esti műsorában úgy vélekedett, hogy a szerkesztőség mindent egy lapra tett fel, pedig nem volt miért, hiszen Gerényi Gábor még azelőtt lemondott a portál átszervezését érintő reformtervekről, hogy kikerült volna az Index oldalára a szerkesztőségi függetlenség veszélybe kerülését jelző barométer. Ha ez azért történt, mert már előkészületben volt egy új lap, azt súlyos hibának tartja, ha pedig a volt indexesek két héten belül új oldalt hoznak létre, olyan kiadóval, amely egy hónapja be van jegyezve, akkor bocsánatkérést vár mindenkitől, mert színjáték volt az egész – jelentette ki a kuratóriumi elnök, aki kijelentette: az teljesíthetetlen feltétel volt, hogy visszavegye Dull Szabolcsot, akinek – véleménye szerint – hátrébb kellett volna lépnie, ha nem az volt a célja, hogy az Index felrobbanjon. Bodolai úgy fogalmazott: ha ő állt volna fel, másnap nincsenek fizetések, és abban bízott, hogy a szerkesztőség logikusan gondolkodó fele a helyén marad. Hozzáfűzte: azóta már több, felmondott újságíró is bocsánatot kért tőle, mert nem értenek egyet a történtekkel. Reméli, hogy lesz, aki meggondolja magát, és tovább lehet működtetni az Indexet. A kuratóriumi elnök szerint a szerkesztőség a bázisdemokrácia alapjain működött, ezért csak kisebb reformokat sikerült megvalósítani.
Törzsi alapon ment a felelősségi rendszer: volt, akinek nagyobb hibát is elnéztek, másokat kisebbekért is letoltak, nehezen fogadták be a külsősöket. Önjáró, kreatív kollektíva volt, de a negatív visszacsatolásokat nehezen viselték
– hangsúlyozta Bodolai László, aki szerint nem volt közös metszet az üzleti elvárások és a szerkesztőség tervei között. Kitért arra is, hogy az újságírók természetesnek tartották, milyen sok sajtópert megnyert nekik, ami nem azt jelenti, hogy az Index ilyen keveset hibázott. Bodolai megjegyezte: régóta érezte, hogy nincs jó üzenete a számos kormányközeli médiumnál vezető pozíciót betöltő Vaszily Miklós megjelenésének, de neki baráti a kapcsolata Vaszily Miklóssal, aki megígérte, hogy nem fognak beleavatkozni a szerkesztőség munkájába.
Vannak jogszabályok, amelyeket figyelembe kell venni, ha egy szerkesztőség üzletszerűen akar működni, és össze kell hangolnia a működési modelljét a kiadóval
– összegezte az ügy tanulságait Bodolai.
Kedden az Origo.hu arról írt, hogy Dull Szabolcs híváslistájából kiderült, az Index azóta elbocsátott főszerkesztője az utóbbi hetekben rendszeresen hívta a Gyurcsány család cége, az Altus Zrt. egyik számát, amelyen Dobrev Klárával társalgott, arról pedig felmondott indexesek számoltak be, hogy Dull az elmúlt időszakban Nyakó Istvánnal, az MSZP fontos háttéremberével is napi szinten egyeztetett. A telefonhívásokkal kapcsolatban Dull Szabolcs azzal védekezik, hogy ő politikai újságíróként beszélt emberekkel. Bodolai László azonban világossá tette: nem a főszerkesztő feladata, hogy politikusokkal beszéljen, hanem a politikai újságíróké.
Forrás: Media1/Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS