Felfelé nem kérdezünk

Az ötödrendű vádlott, Majoros Zoltán nyugalmazott rendőr ezredes, az egykori Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egyik volt műveletirányítója, a Bene László és társai ellen a 2006-os őszi eseményekkel összefüggésben indult büntetőper harmadik tárgyalási napján megtörte a vádlottak hallgatását. Részletes vallomást tett (olvasott fel órákon keresztül) a bíróság előtt, sőt kérdésekre is hajlandó volt válaszolni.

Majoros vallomásából az derült ki, hogy sokkal nagyobb volt a fejetlenség a rendőrségen szeptember 17-én, mint azt a kívülállók a tévében látottak alapján feltételezhették.

Majoros volt a parancsnoka annak az egységnek, amely késő éjszaka vízágyúval kétszer is megkísérelte „felszabadítani” az ostromlott MTV-székház bejáratát – sikertelenül. Az akkori élő tévéközvetítésből mindenki láthatta, mennyire felkészületlen, rosszul felszerelt és szervezetlen volt a rendőrség a nagyrészt futballhuligánokból verbuválódott, jól szervezett támadókkal szemben. Majoros keddi vallomásából azonban az is kiderült, hogy miközben kint kétszer is megfutamították a rendőri erőket, a tévészékházban kisebb-nagyobb csoportokban jóval több rendőr várakozott tétlenül és vezetetlenül, mint ahányan odakint a támadókkal hadakoztak.

Majorost azonban nem csak, sőt, elsősorban nem a székháznál történtek juttatták hat évvel az események után a vádlottak padjára. A Rebisz illetékes parancsnoka megbízásából ő fogadta és igazította el a ki- és továbbképzésre Budapestre felrendelt borsodi és baranyai bevetési századokat. Vallomásából kiderült: bár a századoknak teljes felszereléssel kellett volna megérkezniük, Baranya megye akkori főkapitánya önkényesen a bevetési század speciális felszerelésének (sisak, pajzs és hosszú gumibot) egy részét visszatartotta. Majoros azt mondta, ezt a század parancsnoka jelentette neki, ő pedig továbbjelentette a feletteseinek. Sem joga, sem lehetősége nem volt arra, hogy pótolja a hiányzó eszközöket.

Később elmondta: még mielőtt közvetlen felettese (aki tudta, hogy a baranyaiak hiányos felszereléssel érkeztek) hazament volna, közölte vele, hogy a borsodi és a baranyai századot a BRFK alárendeltségébe kell vezényelni közterületi feladatokra. Majoros is ismerte persze a szabályzatot, miszerint ki-, illetve továbbképzésen lévő egységet nem lehet szolgálatba beosztani, azonban a parancs a legfelsőbb szintről jött, pontosabban Lapid Lajos tábornoktól, a BRFK akkori közrendvédelmi főkapitány-helyettesétől, aki pedig Szabadfi Árpád főkapitány-helyettes parancsára hivatkozott. Azt Majoros feltételezni sem merte, mondta a bíróság előtt, hogy a felszereletlen és kiképzetlen baranyai századot a legforróbb helyre, a tévészékházhoz küldik, bár azt tudta, hogy a borsodiakat a Kossuth térre vezényelték, és szolgálati idejük lejárta után sem engedték el őket onnan. Ennek ellenére, mint mondta, tartotta magát ahhoz, hogy „felfelé nem kérdezünk”, és tette, amire parancsot kapott.

Késő este aztán szembesült azzal, hogy milyen helyzetbe kerültek a baranyai század rendőrei, miután vízágyúval és közel száz emberrel őt küldték a székház felmentésére. Ám az általa vezetett erő kevés volt az ostromlók megtörésére, erősítést pedig nem kapott, csak ígéretet, hogy majd küldenek. Amikor kora hajnalban látta, hogy erővel nem szabadíthatja fel a székházat, és tárgyalni akart Toroczkai Lászlóval, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjével, az ostromlók irányítójával, főnökei megtiltották neki. Mégis tárgyalt, és Toroczkai – ahogy Majoros a tárgyaláson fogalmazott – a sok sérült rendőrre is tekintettel egy rendőrségi autó hangosbeszélőjén a székház elhagyására utasította a híveit, amit ha lassan is, de azok végül megtettek.

Forrás: nol.hu

A cikk eredeti változata a Népszabadság mai számában olvasható.

Fotó: nol.hu