Az agrár-felsőoktatás integrációjával a XXI. század kihívásaira keresi a válaszokat a megújuló Szent István Egyetem – közölte az agrárminiszter csütörtökön, Gödöllőn.
Nagy István abból az alkalomból beszélt erről, hogy augusztus 1-jén az Eszterházy Károly Egyetem gyöngyösi Károly Róbert kampusza és a Pannon Egyetem Georgikon Kara beolvad a Szent István Egyetembe, valamint a Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem egy szervezetben működik tovább.
Tudás nélkül nem lehetünk sikeresek
– mondta az eseményen a tárcavezető, hozzátéve: az agrárium sikere azon múlik, hogyan sikerül új struktúrában ötvözni a hagyományokat. Arra hívta fel a figyelmet: a tudományterületek integrálása szükséges ahhoz, hogy sikerüljön megoldásokat találni a kihívásokra. Nagy István közölte: az átalakítással azt szeretnék elérni, hogy egyre több fiatal akarjon agrármérnök lenni, elhivatott szolgája a magyar mezőgazdaságnak. A miniszter szólt arról, hogy az integrációba nemcsak egyetemeket, hanem agrár-kutatóintézeteket is bevontak, így késztetve az oktatókat és kutatókat a gyakorlatban felvetődő problémák közös megoldására.
Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a mostani egyetemi átalakulás része a már korábban megkezdett modellváltásnak, amelynek úttörője a Corvinus Egyetem volt. Hozzátette, hogy a mostani modellváltás és a Corvinus Egyetem modellváltása között van egy lényegi különbség: a Corvinus Egyetem teljesen magánegyetemi irányba indult el, míg a Szent István Egyetemnél, amely szintén magánegyetemi irányba indult, megmaradt egy állami köldökzsinór a finanszírozással.
Az új Szent István Egyetem rektori jogkörben eljáró ideiglenes intézményvezetője, Gyuricza Csaba elmondta, hogy az intézmény tizenötezer hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lesz, amelynek célja, hogy tíz éven belül Kelet-Közép-Európa legjobb agrárképzését tudja nyújtani és megújítsa a hazai agrár-felsőoktatást. Hozzátette, hogy egy új, a világ legjobb egyetemeinél is alkalmazott szervezeti felépítés jött létre, amely felszámolja a mostani rendszerre jellemző párhuzamosságokat, és versenyképes, hallgató- és oktatóbarát működést tesz lehetővé.
Az új intézménycsoportban megújul az oktatási tartalom a piaci igények és a külföldi trendek figyelembevételével
– fűzte hozzá az intézmény vezetője.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS