A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) határozottan cáfolja, egyben visszautasítja azokat az állításokat, amelyeket Hadházy Ákos országgyűlési képviselő 2020. július 30-án tartott sajtótájékoztatóján mondott el. Hadházy Ákos visszaélve országgyűlési képviselői jogosultságaival, a rendelkezésére bocsátott információkat – vélhetően a politikai profitszerzés és a nagyobb médiafelület elérése érdekében – olyan módon interpretálta a közvéleménynek, amellyel a büntetés-végrehajtási szervezet jó hírnevét megsértette és a sajtót, illetve a médiafogyasztókat szándékosan megtévesztette – olvasható a BvOP csütörtökön kiadott közleményében. A testület elvárja Hadházytól, hogy kérjen bocsánatot alaptalan állításai miatt.
Az országgyűlési képviselő minden erkölcsi határt átlépett akkor, amikor a sajtó nyilvánossága előtt azt mondta: Sajnos azt kell mondanom, hogy Magyarországon a börtönök is lopnak. Ezzel nemcsak a testületet, de annak minden munkatársát becsmérelte, megalázta. Ennek a súlyos állításnak a felelőssége kizárólag őt terheli, különösen úgy, hogy a sajtótájékoztatón általa ismertetett „indokok” nyilvánvaló ténybeli tévedéseken és szándékos csúsztatásokon alapszanak. Hadházy Ákos állításaiból lényegében annyi igaz, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet valóban szerződést kötött az általa említett gazdasági társaságokkal. Az már valótlanság, hogy ezeket a gazdasági szereplőket a büntetés-végrehajtás a szakmai és jogszabályi kötelezettségek figyelmen kívül hagyásával, csupán saját elhatározásából választotta volna ki, hiszen a beszerzési eljárások minden esetben a vonatkozó és hatályos jogszabályok rendelkezéseinek szigorú betartásával történnek – tartalmazza a közlemény.
A BvOP a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról (NKOH) és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján a kommunikációs beszerzései során az NKOH-rendelet előírásai szerint köteles eljárni, azaz a BvOP-nak kommunikációs beszerzési igényével az NKOH-hoz kell fordulnia. Az NKOH a keretmegállapodásában foglaltak alapján a BvOP beszerzési igényének kielégítése érdekében írásbeli konzultációt folytatott le Médiaügynökségi feladatok ellátása a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága toborzási tevékenységének támogatására tárgyban, ezt követően került sor a szerződés megkötésére.
A „Tehát ötvenmillió forintot fizetnek ki a börtönök azért, hogy megmondják nekik, hogy hol hirdessenek” és „Amikor az állam valami olyan dolgot vesz, ami felesleges, pláne hogyha nagyon drágán veszi ezt, akkor ez mindenképpen lopás és ezért én azt mondom, hogy a magyar börtönök is lopnak” állítások rágalmazók és valótlanok, hiszen a BvOP egy megtervezett humánpolitikai fejlesztési csomag részeként egy olyan komplex online toborzási kampányt folytat, amelynek megvalósításához a szerződő fél hatékony segítséget nyújt a büntetés-végrehajtási hivatás iránt érdeklődők online térben történő megszólításában. A közös munka eredményeként a májusban indult kampány keretében már csaknem hatezer jelentkezést fogadtunk, akik közül több, mint ezerkétszáz érdeklődőt betoboroztunk – írta a BvOP.
A Microsoft terméktámogatási szolgáltatás a központosított közbeszerzések hatálya alá tartozó kiemelt termék, ezért a szolgáltatás beszerzése a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet előírásai szerint szükséges. A rendelet előírásai szerint a BvOP köteles a beszerzést a hatályos keretmegállapodás alapján megvalósítani. Ennek alapján a BvOP-nak kizárólag a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által megkötött keretmegállapodás alapján volt lehetősége a Microsoft terméktámogatási szolgáltatást biztosító egyedi szerződések megkötésére. Emellett nyilvánvaló, hogy az informatikai infrastruktúra működésében, kiemelten a Microsoft tartományi környezet hibakezelésében olyan támogatói tudásbázissal és szakértelemmel rendelkeznek a Microsoft-mérnökök, amely más módon nem áll rendelkezésre.
Hadházy képviselő ruházati ellátással kapcsolatos állítása, amely szerint „Vettek nekik ruhát, határőrönként háromszázezer forintért” szintén félrevezető és megalapozatlan. A tények azt támasztják alá, hogy a hivatkozott szerződés keretében biztosított egy határrendész ruházatának ellenértéke bruttó 213 967 forint, amely azonban több váltás ruházatot, valamint speciális termékeket is tartalmaz. A 9/2011. (III. 23.) BM rendeletben foglaltak értelmében a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, mint Központi Ellátó Szervet a rendvédelmi szervek felé ellátási kötelezettség terheli az egyenruházati termékek tekintetében. Ennek megfelelően a határrendészeti feladatot ellátó állomány ruházatát is fogvatartotti foglalkoztatás keretében, központilag jóváhagyott szigorúan műszaki leírás alapján készíti a büntetés-végrehajtási szervezet. Fentiek alapján elvárjuk, hogy Hadházy Ákos kérjen bocsánatot a büntetés-végrehajtási szervezettől és minden olyan partnerünktől, akiknek jó hírnevét alaptalan állításokkal sértette meg a nagy nyilvánosság előtt – olvasható a BvOP közleményében.
Forrás: bv.gov.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS