Az MSZP fővárosi elnöke tartott sajtótájékoztatót a Szántódi révnél, ahol a túlélésért küzdő párt prominenseként arról kezdett beszélni, hogy a Balaton éppenséggel mennyiben az ott élőké. A zavaros politikai felfogással operáló szocik ezúttal a nemzettel jöttek a Balaton ügyében, ezzel még követhetetlenebbé téve a kommunista utódpárt aktuális identitását.
Molnár Zsolt úgy fogalmazott: “persze az ott élőknek ez nem üdülőövezet, hanem az életterük, a hely, amit otthonuknak vallanak”, de azért a már-már a világörökség részének is tekinthető Balaton az egész magyar nemzeté, akárcsak a többi fontos tó. Hangsúlyozta: várják, hogy mikor dönt a Nemzeti Választási Bizottság népszavazási kezdeményezésükről, amelyet azért indítottak, hogy megvédjék a természetes vizeket, a strandokat, a kempingeket, a beépítetlen partokat, a nádasokat, az erdőket, a természeti környezetet. Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke szerint számukra a Balaton a gyerekkorról, a gyerekeikről, az ifjúságról, a családról szól, a másik oldalon pedig a profitéhségről. Ezzel újabb fejezettel bővült a Kádár-korszak balatoni romantikája mentén folytatott szociálsoviniszta uszítás az ellenzék részéről.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS