Őstermelőként dolgozik Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere, aki sokorópátkai birtokán adott interjút a Blikknek.Az egykori olimpiai bajnok a lapnak úgy fogalmazott: a múltat lezárta, és amúgy is súlyos árat fizetett érte. Borkai arról is beszélt, hogy a balliberális média „habosította fel” a történetet, ami még most sem csendesedett el teljesen: családja még nem olyan régen is kapott fenyegető, mocskolódó üzeneteket, akadt olyan, aki a jachtos lányok fotóját küldözgette neki.
Korán reggel ébred, hogy megetesse az állatait és szőlőt is termeszt Győr egykori polgármestere, aki a róla készült botrányos videó miatt mondott le városvezetői tisztségéről. Borkai Zsolt a Blikknek adott interjúban elmondta, hogy nem volt könnyű feldolgoznia mindazt, amit akkor megélt, sokáig mélyponton volt és azóta is kerüli a nyilvánosságot.
Azt hiszem, a sportolói múltam miatt tudtam ezt túlélni, de nem hiányzik már a közélet, teszem a dolgom, az élet megy tovább
– fogalmazott Borkai, aki kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy szerinte nem a botrány miatt jegyezték meg az emberek a nevét.
Az olimpiai bajnoksággal nagyon sok mindent letettem az asztalra. Ez már az enyém, senki nem fogja tudni elvenni. Nem foglalkozom mással, csak magammal és a családommal.
– hangsúlyozta a Blikknek. A lap felidézi, hogy a botrány miatt Borkaitól az olimpiai járadékot is meg akarták vonni az ellenzéki pártok – ez az összeg Borkai esetében körülbelül 330 ezer forint –, végül a Magyar Olimpiai Bizottság úgy döntött, mégsem teszik ezt meg. A volt polgármesternek már nincs cége, ahogyan Borkai lányának sem, ő ugyanis néhány hete eladta a nevén lévő, vendéglátással foglalkozó vállalkozását. A magánéletére kitérve Borkai arról is beszélt, hogy megviselték a házasságát a történtek.
A feleségemmel újra kellett írnunk a kapcsolatunkat, de hála istennek, ő is vevő volt rá. Jól megvagyok a bőrömben, de ehhez kellett a család nagy segítsége és összezárása is. Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát. Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta, előre tekintünk
– mondta, hozzátéve:
Volt egy megbicsaklásom, amire nem vagyok büszke, de fel lett építve egy koncepció, amire mondhatnám azt is, hogy minden szava csúsztatás, és dezinformációból származik. Soha nem voltam korrupt és nem is drogoztam
Borkai szerint a balliberális média „habosította fel” a történetet. Állítja, a családja még nem olyan régen is kapott fenyegető, mocskolódó üzeneteket, akadt olyan, aki a jachtos lányok fotóját küldözgette.
Mint mondta, „nincsenek már gondolataim a politikában”, de hozzátette, polgármestersége alatt sokat fejlődött Győr városa. Utódjáról, Dézsi Csaba Andrásról annyi mondott, hogy „se jóban, se rosszban” nincs vele, de már a helyi politika alakulását sem követi. A Blikk felidézi, hogy a horvát rendőrség még tavaly vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, történt-e törvénysértés Borkai ott-tartózkodása során. A zágrábi belügyminisztérium lapunkat arról tájékoztatta, a vizsgálat még jelenleg is tart. Közlésük szerint a folyamat azért igényel a szokásosnál több időt, mert a nyomozás nagy része „nemzetközi rendőrségi együttműködésen keresztül zajlik”, az érintettek ugyanis nem Horvátországban élnek.
A Borkai Zsolttal készített interjút ide kattintva olvashatja el.
Forrás: Blikk; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS