Július végén a gödi képviselő-testület napirendre vette és meg is szavazta azt a beadványt, amely két hétre felfüggesztette Balogh Csaba momentumos polgármestert. Az első felfüggesztés most érne véget, ezért újabb ülést hívott össze a gödi önkormányzat. Többször is meg kellett szakítani az árulózó és új választást követelő lakosok miatt az ülést Gödön, mielőtt sikerült volna megszavazni, hogy újabb 30 napra felfüggesszék a momentumos polgármestert, Balogh Csabát – írja az Azonnali.hu.
Az első felfüggesztést a Fidesz mellett a DK, az LMP és a Jobbik támogatta. A felfüggesztés lehetőségét két héttel előtte is megszavazták a képviselők egy fegyelmi eljárással együtt, de akkor Balogh a döntés felülvizsgálatát kérhette. Most újabb 30 napra függesztették fel Balogh Csabát.
Áruló, takarodj
– percekig zengett ez a rigmus a képviselő-testület nyílt ülésén az ülést vezető LMP-s alpolgármesternek, Fülöp Zoltánnak címezve. A szavazás előtt is forró volt a hangulat több alkalommal is: a hallgatni éppen nem akaró hallgatóság soraiból az árulózás mellett új választást is követelt néhány gödi lakos, és többször hangos, indulatos bekiabálásokkal, sőt, még dudálással is megzavarták az emiatt egyébként kétszer is megszakított ülést – írja a portál. Mint írják, három nappal ezelőtt három DK-s gödi önkormányzati képviselő felfüggesztette párttagságát. Előtte pár nappal pedig Fekete-Győr András Momentum-elnök és Gyurcsány Ferenc DK-elnök között volt csörte.
Mint arról korábban írtunk, a gödi önkormányzat képviselő-testülete július 17-i ülésén többségi szavazással fegyelmi eljárást indított Göd momentumos polgármestere ellen. Június 29-én formailag is megszűnt a városban az ellenzéki összefogás, miután a képviselő-testület négy ellenzéki párti tagja bejelentette, hogy új, önálló frakciót alakítanak. A négy képviselő szerint Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere felrúgta az ellenzéki megállapodást és becsapta a gödi embereket.
Forrás: azonnali.hu; Kiemelt kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS