Álházasság útján migránsokat Európába csempésző bűnözői csoport 12 tagját állították elő Spanyolországban – közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol szerdán.
A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az embercsempészek gyakran a már illegálisan Európában tartózkodó indai és pakisztáni állampolgároknak segítettek uniós tartózkodási engedélyt szerezni álházasság útján. Szükség esetén segítséget nyújtottak ahhoz is, hogy az érintettek Európán kívülről Spanyolországba jussanak. Szolgáltatásaikért 20 ezer eurót (mintegy 7 millió forint) kértek. Az uniós tartózkodási engedély megszerzésében főként romániai nők segédkeztek, akik a házasság megkötését követően visszatértek hazájukba. A művelet során a spanyol nyomozók tucatnyi razziát végeztek. Számos lakóépületet és üzlethelyiséget kutattak át Barcelonában, Mataróban, Valenciában, Hospitalet de Llobregatban és Sitgesben. Több, mint 10 ezer euró készpénzt és jelentős számú bizonyítékot foglaltak le. Utóbbiak arról tanúskodnak, hogy a csoport tagjai legalább ötven illegális bevándorló számára szereztek uniós tartózkodási engedélyt álházasság útján. A bűncselekményből származó nyereség becslések szerint egymillió euró.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat
Facebook
Twitter
YouTube
RSS