A koronavírus-járvány újra erőteljesebben kihathat az emberek mindennapi életére az őszi és a téli hónapokban. A világnak valószínűleg meg kell tanulnia tartósan együtt élni a koronavírussal, ezért nagyobb óvatosságra van szükség – figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár éves nyári sajtótájékoztatóján, pénteken.
A német kormányfő aláhúzta: a berlini kormánynak az a célja, hogy a pandémia ellenére megőrizze a munkahelyeket, és a lehetőségekhez mérten lendületben tartsa a gazdaságot. Emellett nélkülözhetetlen, hogy biztosítsák az oktatást a gyermekek számára, akik nem válhatnak a világjárvány veszteseivé.
Az iskola senkit sem hagyhat lemaradni
– nyomatékosította Merkel. A kancellár kiemelte: nagy szükség van a társadalmi szolidaritás fenntartására, mert a járvány érzékenyebben érinti többek között az időseket, az alacsony jövedelmű családokat, az álláskeresőket és a művészeket. Merkel egyúttal megköszönte a németek eddig tanúsított “értelmes, felelősségteljes és emberséges” magatartását, amelynek segítségével elkerülhetővé vált, hogy Németországban – több más uniós országhoz hasonlóan – megugorjon a halálesetek száma. Elégedetten nyilatkozott a kormány eddigi munkájáról, és úgy vélte, Berlin nem követett el nagy hibát a járvány kezelése során.
Németország tovább fokozza éghajlatvédelmi erőfeszítéseit a következő években
– folytatta Merkel. Megjegyezte: támogatja, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon, azaz tagjai hagyjanak fel az üvegházhatású gázok kibocsátásával. A kancellár szerint ezt a kibocsátás megadóztatásával kell elérni, mert szerinte az árak emelkedése a változás egyik legnagyobb mozgatója. A nemzetközi sajtó számára összehívott tájékoztatón az is kiderült, hogy a német vezető úgy véli: a klímaváltozás és a koronavírus-járvány között több az összefüggés, mint azt elsőre gondolnánk.
Mindkét kihívás életveszélyes, és mindkettő a fenntartható életforma kialakítására ösztönöz minket
– mutatott rá.
Párbeszéd Moszkvával
Merkel arról is beszélt, hogy a jelenlegi feszültségek ellenére fontos, hogy ne szakadjon meg a párbeszéd Moszkvával. Rámutatott, hogy Oroszország megkerülhetetlen szereplő a nemzetközi színtéren. Oroszország és Németország között a fehérorosz belpolitikai válság és Alekszej Navalnij kormánykritikus orosz aktivista feltételezett megmérgezése miatt feszült a helyzet. Navalnijt egy berlini kórházban kezelik. Merkel az ügy maradéktalan felderítésére szólított fel. A kancellár egyúttal reményét fejezte ki, hogy nem telepítenek orosz csapatokat Fehéroroszországba, és a helyiek külföldi beavatkozás nélkül dönthetnek sorsukról.
Fehéroroszországban két hete folyamatosak a 26 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka elnök elleni tüntetések. A tiltakozók az elnökválasztás eredményének meghamisításával vádolják Lukasenkát.
Párbeszédet szorgalmazott Athén és Ankara között
Merkel párbeszédet szorgalmazott Athén és Ankara között a Földközi-tenger keleti medencéjében található földgázmezők miatt kiélesedett tengerjogi vita elsimítására.
Az Európai Uniónak komolyan kell vennie az athéni kormány érveit, és támogatnia kell Görögországot azokban a kérdésekben, amelyekben a helyi kabinetnek igaza van
– hangsúlyozta. Egyúttal kiemelte: a legfontosabb, hogy ne fokozódjon tovább a feszültség a két szomszédos ország között, amelyek mindegyike a NATO tagja.
Az elmúlt években hatalmas földgázmezőkre bukkantak a Földközi-tenger keleti medencéjében, amely a tengeri határok körüli vitákkal párosulva a feszültség kiéleződéséhez vezetett Görögország és Ciprus, illetve Törökország között.
Tárgyalások Nagy-Britannia és Brüsszel között
A kancellár szerint a következő hetekben döntő szakaszukba érkeznek a tárgyalások az Európai Unióból kilépett Nagy-Britannia és Brüsszel között. Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója szerdán azt követelte, hogy október végéig üssék nyélbe a megállapodást az EU és Nagy-Britannia között. A Brexit-tárgyalások múlt heti, hetedik fordulója jelentősebb előrelépés nélkül ért véget.
Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt követően a felek együttműködése az előzetesen rögzített átmeneti időszakba lépett, amely december 31-én jár le. Ez idő alatt a brit kormánynak és az uniónak meg kell állapodnia kétoldalú kapcsolatrendszerük jövőbeni szabályairól.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/dpa/Michael Kappeler
Facebook
Twitter
YouTube
RSS