Hargitai János (KDNP) országgyűlési képviselő több baranyai intézményvezetővel és kutatóval közösen arra kéri Magyarország kormányát, hogy a 2026-os esztendőt nyilvánítsa nemzeti emlékévvé. A képviselő hozzátette: fontosnak tartja, hogy a kormányzat a 2026-ot megelőző hat évben kiemelten ösztönözze és támogassa a mohácsi csatával kapcsolatos kezdeményezéseket.
Hargitai János beszámolt arról, hogy a kezdeményezésére létrejött kiáltványt és az emlékévvel kapcsolatos elképzeléseket hamarosan eljuttatják a kormányzat felé, mert meglátásuk szerint – ahogy azt a kiáltványban is megfogalmazták – a “mohácsi csata közelgő 500. évfordulója egyszerre lehet a kegyelet, a nemzeti hősiesség és a közép-európai összefogás emlékéve”.
Mohács olyan emlékezetfolyamot érdemel, amelyben a legszélesebb összefogással hozunk létre új, maradandó, keresztény szellemi és tárgyi emlékjeleket, amelyek által minden eddiginél mélyebb értelmet nyerhet a múlt és megmozdulhat a jelen
– hangsúlyozta a képviselő.
A kiáltványt Hargitai János mellett Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke; Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora; Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója; Pap Norbert, a PTE Mohács 500 Program vezetője; Hóvári János, a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke; Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója és Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója látta el kézjegyével.
A képviselő az MTI-nek azt mondta: szeretnék elérni, hogy az 1526-os események ötszázadik évfordulóját megelőző hat esztendőben a kormányzat kiemelten ösztönözze és támogassa a mohácsi csatával kapcsolatos történeti, régészeti kutatásokat, művészeti programokat, képzőművészeti alkotások létrejöttét, és biztosítson forrásokat az emlékezést – egyben a térséget turisztikailag, kulturális és gazdasági értelemben is – szolgáló beruházásokhoz. Rámutatott arra, hogy a mohácsi síkságon 1526. augusztus 29-én világtörténelmi jelentőségű csata zajlott, amely nemcsak magyar, de egyszerre közép-, délkelet-európai sorsfordulót jelentett. Mivel szerinte a magyarság és szövetségesei küzdelme évszázadok után is alapzata a magyar identitásnak, önszemléletnek és történelemről való gondolkodásnak, a csata megérdemli, hogy az ötszázadik évforduló és az azt megelőző évek méltó emlékezetpolitikai eseménysort vonultassanak fel beruházásokkal, programokkal, tudományos és művészeti teljesítménnyel kiegészítve. Hargitai János arról is szólt, hogy mind a kiáltványt, mind az azt aláírókkal egyeztetett, a következő hat évvel kapcsolatos előzetes terveket eljuttatja a kormányzatnak, hogy elindulhasson a felkészülés mind a 2026-os évre, mind a felvezető időszakkal kapcsolatos eseményekre, programokra, beruházásokra.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS