Nyolc embert ítélt másodfokon héttől húsz évig terjedő börtönbüntetésre egy szaúd-arábiai bíróság Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró 2018-as meggyilkolása ügyében – jelentette hétfőn az el-Ahbaríja szaúdi állami televízió.
Öt emberre húsz-, egyre tíz-, a maradék kettőre pedig hétéves szabadságvesztést szabtak ki. A decemberi elsőfokú verdiktben még öt halálos ítélet szerepelt. A bíróság azután hozta meg a “véglegesnek” nyilvánított ítéletet, hogy Hasogdzsi fiai májusban közölték: megbocsátottak a gyilkosoknak. A szaúdi állami média az elítéltek egyikének sem közölte a nevét.
Hasogdzsit, aki sűrűn bírálta Mohammed bin Szalmán trónörököst, 2018. október 2-án látták utoljára Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahová a török mennyasszonyával való házasságához szükséges iratokért ment, és ahol minden valószínűség szerint egy szaúdi halálbrigád gyilkolta meg brutális módon. A török titkosszolgálat felvételei szerint a Rijádból érkező csapat már az épületben várt az 59 éves újságíróra, akit szinte azonnal legyűrtek, majd megfojtották, holttestét pedig feldarabolták és eltüntették. A maradványokat azóta sem találták meg. A gyilkosság világszerte nagy felháborodást keltett, és jórészt lerombolta az ország de facto vezetőjének számító koronaherceg addigi reformer imázsát. Több nyugati kormány, akárcsak az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) azt feltételezte, hogy Szalmán király fia rendelte meg a gyilkosságot. A szaúdi vezetők tagadták, hogy Mohammed bin Szalmánnak köze lett volna a gyilkossághoz, bár 2019 végén a trónörökös utalt bizonyos személyes felelősségére, mondván, hogy “az ő felügyelete alatt történt a dolog”.
A The Washington Post című lap néhai munkatársának családja májusban közölte, hogy megbocsátott a gyilkosnak, így vált lehetővé az öt halálos ítélet enyhítése. Szaúd-Arábiában, ahol az iszlám jog van érvényben, a formális megbocsátás lehetővé teszi a felmentést a halálbüntetés alól. A török bíróság július elején kezdte meg az ítélethozatalt húsz szaúdi állampolgár ellen. Közöttük van a trónörökös két közeli munkatársa, Szaúd al-Katani volt tanácsadó és Ahmed al-Asszíri, a hírszerzés egykori második embere, akiket a gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak. A két férfit hivatalosan eltávolították a trónörökös környezetéből.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS