Ha egy mondatban kell összegeznem a nemzeti konzultáció eredményét, akkor azt kell mondanom, hogy az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön, Magyarországnak működnie kell – fogalmazott a Kossuth Rádiónak adott szokásos pénteki interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette: a koronavírus második hullámának idején a közös cél, hogy az idősek védelme mellett fenntartsuk Magyarország működőképességét.
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, szokásos pénteki interjújában arról beszélt: a járvány második hulláma idején az az ország közös célja, hogy az idősebb szülők, nagyszülők, idős emberek védelme mellett megvédjük Magyarország működőképességét. Mint a miniszterelnök kifejtette, a legutóbbi nemzeti konzultáció legfontosabb tanulsága, hogy az emberek nem akarják, hogy a vírus újra megbénítsa az országot. Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány ennek ismeretében dolgozta ki gazdaságmentő “haditervét”, amelyet a napokban részletesebben is megismerhet a közvélemény. A miniszterelnök ugyanakkor kiemelte: az idősek védelme érdekében arra kéri az idősotthonok fenntartóit, működtetőit, hogy a legteljesebb felelősséggel végezzék a dolgukat. A Kamaraerdei Úti Idősotthonban megjelent fertőzés kapcsán pedig megjegyezte:
szép dolog, hogy a főpolgármester úr levelet ír nekem, de arra kérem, hogy inkább végezze el a feladatát, és ne kísérletezzünk. Ez nem olyan, mint egy biciklisáv fölfestése, hogy vagy sikerül, vagy nem. Itt életekről van szó.
Az első hullámot nemzeti összefogással vészeltük át
Orbán Viktor elmondta: az első hullám az sokként érte az egész világot, így Magyarországot is, hiszen lényegében egy hét alatt kellett átállítani az országot. Úgy vélte, hazánk jól vizsgázott, hiszen a világ legsikeresebben védekező országai között van Magyarország a mérhető információk szerint. A miniszterelnök hangsúlyozta: a védekezés közös siker volt, hiszen, “szép dolog szabályokat alkotni, de az embereken múlik, hogy betartják-e vagy sem”.
Az első hullámnál erős fegyelmezettség volt, összetartás, felelősség, kölcsönös segítségnyújtás, nemzeti együttműködés
– fogalmazott. Ugyanakkor hozzátette:
a második hullám azonban a szakértők előzetes véleménye szerint is más természetű, ezért indítottuk a Nemzeti Konzultációt, hogy közmegegyezés alakulhasson ki Magyarországon a védekezés formáiról.
A magyar asszonyok anyatigrisek
A miniszterelnök elmondta: az oktatásban egyelőre általános korlátozásra nem kell számítani. Főszabály szerint azokban az iskolákban, ahol a járvány felüti a fejét, először a fertőzötteket és a kontaktokat próbálják izolálni; ha ez nem segít, az osztályt kell elszigetelni, az iskola bezárása csak az utolsó lehetőség. Mint hozzátette, ebben a legvégső esetben is gondoskodni kell a nem fertőzött gyermekek megőrzéséről, hogy a szülők közben a mindennapi életüket a megszokott kerékvágásban folytathassák. Mint megjegyezte,
jól küzdöttek a szülők, tudtuk eddig is, hogy a magyar asszonyok, azok anyatigrisek, de a férfiak is jól küzdöttek, mivel tavasszal nehéz körülmények között átprogramozták az életüket a gyerekeik érdekében. Most azt szeretnénk elkerülni, hogy erre ismét szükség legyen.
Orbán Viktor ugyanakkor nyomatékosította azt is, hogy az idősek és betegek érdekében az idősotthonokat, kórházakat le kell zárni, a látogatási tilalomnak pedig, ha kell, rendőri erővel is, de érvényt kell szerezni. Hozzátette: szintén komolyan kell venni a kötelező maszkhasználatot. Elmondta:
rövid időn belül elkészül a szabályozás, amely hatósági árassá teszi a teszteket.
Orbán Viktor kiemelte: nem kell életünk végéig maszkban járni. Amint véget ér a járvány, a korlátozó intézkedések meg fognak szűnni, ugyanakkor ha a járvány idején fegyelmezetlenek vagyunk, másokat veszélyeztetünk. Mint hozzátette, ezért arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy szerezzen érvényt a korlátozásoknak.
Ha a szép szó, vagy más a büntetés sem számít, akkor sajnos ki kell emelni a közösségi közlekedésből azokat az embereket, akik nem hajlandóak egyébként maszkot viselni, és bajt, veszélyt hoznak a többi utas fejére
– tette hozzá.
Brüsszel előbb idegeskedik, majd átveszi a szabályainkat
Orbán Viktor arról is beszélt: amikor Magyarország lezárta a határait, arra az egész Európai Unió láthatóan idegesen reagált, ugyanakkor “ettől nem kell persze megijedni”; a brüsszeli bürokraták mindig hasonlóan reagálnak, “ha valami nem úgy van, ahogy ők azt megálmodták az Atlanti-óceán partján”.
Így volt ez a migráció idején is, és majd át fogják venni a mi szabályainkat, ahogy ez lenni szokott
– fogalmazott. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta: a visegrádi négyek baráti együttműködésének a járvány idején is meg kell mutatkozni, hiszen hasonló módszerekkel és sikerekkel védekeztek Közép-Európa országai. Úgy vélte, a bajban létrehozható egy közép-európai biztonságos szigetet, amelyen belül sajátos szabályokat alkalmazva a mozgás és a közös élet lehetősége a szlovákokkal, a lengyelekkel és a csehekkel fennmarad.
A miniszterelnök kitért arra is: csütörtök este telefonon kereste meg őt Donald Trump amerikai elnök, akivel az amerikai járványügyi helyzetről és a választási kilátásokról beszéltek. Orbán Viktor kiemelte: személy szerint szurkol Trump győzelméért, mert amit a jelenlegi amerikai elnök képvisel, az jó Közép-Európának.
Az USA már nem egyedül ül a világ trónján
A német kancellárral történt egyeztetésről Orbán Viktor elmondta: központi kérdés volt a kínai–európai együttműködés, amely, ha nem lenne járványhelyzet, az EU egyik slágertémája lenne. A miniszterelnök elmondta: az egész világ átalakulóban van, az USA már nem egyedül ül a világ trónján, Európának pedig nem érdeke, hogy Kína és Amerika gazdasági ütközőzónájába kerüljön, ezért önálló gazdaságpolitikára van szükség.
Hazai források adnának új lendületet a gazdaságnak
Orbán Viktor a magyarországi gazdaságvédelmi akcióterv újabb elemeire térve elmondta: a kormánynak van haditerve, amelyet gyakorlati lépésekre kell lebontaniuk. A miniszterelnök úgy vélte, fontos a munkahelyek kérdése, de máris többen dolgoznak ma Magyarországon, mint dolgoztak ennek az évnek a januárjában, és ez nem véletlen. Úgy vélte, bár Budapest a leggazdagabb város, és jelentős megtakarításai is vannak Tarlós István jóvoltából, Karácsony Gergely főpolgármesternek be kell idővel látnia, hogy a taxisok, idegenforgalomban, vendéglátóiparban dolgozók védelme érdekében lépnie kell. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta:
egymás után hozzuk azokat a döntéseket, amelyek a gazdasági életet próbálják nem egyszerűen működőképes állapotban tartani, hanem a teljesítményét, a hatékonyságát növelni. Béremeléseket szeretnék, azt szeretném, ha többen dolgoznának, mint korábban dolgoztak, azt szeretném, hogyha beruházások lennének.
Kitért arra is, hogy a költségvetés hiánya véleménye szerint nem néz ki jól, bár korábban azt szerette volna, hogy a költségvetési hiány európai mércével mérve is kiemelkedő alacsony maradjon, ezt a célt módosítani kellett. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar gazdaság iránti bizalom rendkívül erős, különösen a magyar társadalomban, ezért tervezik egy lakossági kötvény kibocsátását, amely segíthet új lendületet adni a magyar gazdaságnak. Úgy fogalmazott:
miért kellene nekem Soros Györgyöt vagy külföldi bankárokat nyereséghez juttatnom az állampapír-vásárláson keresztül ahelyett, hogy a Kovács bácsinak, meg a szomszédoknak tennénk, vagy adnánk lehetőséget arra, hogy ő vásároljon papírt és a kamat inkább nála legyen, ne pedig a külföldi hitelezőnél.
Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS