1,8 millió ember mondta el a véleményét, amit úgy lehet összefoglalni, hogy “védjük meg mindenkinek az egészségét, de az ország azért közben ne álljon le, s ebben a szellemiségben dolgozunk” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője hétfő reggel.
Farkas Örs hozzátette: a koronavírus-járvány második hullámában más lesz a védekezés, mint az elsőben. Az első hullám váratlanul érte a világot, ezért a magyar kormány célja az volt, hogy időt nyerjen, fel tudja készíteni az egészségügyet a megfelelő ellátás biztosítására.
Az első hullámban Magyarország sikerrel védekezett, minden olyan elemzés, ami az egész világot górcső alá veszi, s rangsorolja az országokat, Magyarországot a legjobban védekező 25 ország közé szokta sorolni
– emelte ki.
A második hullám azonban már felkészülten érte az egészségügyi rendszert, így most az a cél, hogy Magyarországon ne álljon meg az élet
– tette hozzá Farkas Örs. Kiemelte, az egészségügy esetében most egyfajta “vonulási tervet” alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy országszerte kezelik azokat a koronavírusos betegeket, akiknek erre szükségük van. A szóvivő szerint jelenleg kevesebb ilyen beteg van, mint ahány kórházi ágy, így a kijelölt intézmények el tudják látni a feladatukat. Hangsúlyozta: a nemzeti konzultáción mintegy 1,8 millió ember mondta el a véleményét, amit úgy lehet összefoglalni, hogy védjük meg mindenkinek az egészségét, de az ország azért közben ne álljon le, s ebben a szellemiségben dolgozunk.
A kormány kiemelten kezeli az idősek és a diákok védelmét, és szigorúan szabályozza az országba való beutazást is
– tette hozzá. Kérdésre elmondta azt is: arra számít, hogy az ellenzéki pártok – ahogy az első hullám idején –továbbra is akadályozni fogják a kormány intézkedéseit.
A Moody’s hitelminősítő múlt heti döntéséről azt közölte: az ország adósbesorolásának kilátásait azért javíthatják, mert elismerik, hogy 2010 óta Magyarország stabil gazdasági pályára állt, ráadásul a járvány okozta válsághelyzetből is gyorsabban lábalhat ki, mint más államok.
Ez nyilván a kormány és a jegybank számára is egy egyértelműen pozitív visszajelzés
– fogalmazott Farkas Örs.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS