Mint ismert az Európai Bizottság cseh alelnöke nemrégiben a német liberális sajtóban támadta a magyar kormányt, az interjúban többek között azt állította, hogy Magyarországon nincs szabad sajtó, és a miniszterelnök egy “beteg demokráciát” épít. Az Alapjogokért Központ projektvezetője szerint a cseh uniós biztos átlépett egy határvonalat, amikor a magyar demokráciát minősítette.
Kovács Attila az Alapjogokért Központ projektvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában hangsúlyozta, Vera Jourová túlterjeszkedett a feladatán. Bár az Európai Bizottság tagjai már korábban is megfogalmaztak “véleményt, aggályt, vádat” Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, az még nem fordult elő, hogy a magyar választópolgárokat, illetve a magyar demokrácia állapotát minősítsék.
Azt gondolom, hogy ez volt a határvonal, amit soha egyetlen európai biztos sem lépett át, s a magyar tiltakozás, a magyar lépés is ennek tudható be.
– utalt arra, hogy a magyar miniszterelnök levélben szólította fel lemondásra a liberális politikust, és jelezte, hogy amíg ez nem történik meg, a magyar kormány minden kapcsolatot megszakít vele.
Kovács Attila hangsúlyozta, a magyar választópolgárok eddig mindig felelős döntést tudtak hozni például közéleti-politikai kérdésekben. “Az, amit ő mond, az egész egyszerűen nem igaz” – reagált Vera Jourová kijelentéseire.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS