Összesen háromezer P+R parkoló, valamint legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg a szombaton megjelent kormányhatározat értelmében. Fürjes Balázs, a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint a kormány kiemelt céljának tekinti, hogy a fővárosban jobb legyen a tömegközlekedés, kevesebb legyen a dugó és tisztább legyen a levegő.
Az államtitkár elmondta, hogy a kormány gyakorlatias megoldásokat keres, amikor folyamatosan fejleszti Budapestet. Kulcs a tömegközlekedés, a közösségi közlekedés fejlesztése, a fő cél pedig az, hogy az utazók gyorsabban, kényelmesebben, kevesebb átszállással érjenek célba. Ma Budapest közlekedésének igazi kihívása, hogy az elővárosokból és a külső kerületekből naponta egymillióan jönnek befelé dolgozni, tanulni, szolgáltatásokat igénybe venni, és több, mint kétharmaduk autóval érkezik. Arra a kérdésre, hogyan lehetne ezt csökkenteni, az államtitkár azt mondta, hogy semmiképpen sem az emberek átnevelésével és tiltásával, és ahogy fogalmazott, nem is egy vödör sárga festék ötletszerű szétlocsolásával a belvárosban.
Fürjes Balázs szerint három fő feladat van: jobb tömegközlekedési összeköttetés – ezt a hév-ek felújítása és az elővárosi vasút fejlesztése valósítja meg; a belvárost kikerülő közvetlen kapcsolatok, hiányzó külső körúti elemek és hidak megépítése, például a Galvani hídé; végül pedig a külső közlekedési csomópontokon nagykapacitású parkolók autóknak és kerékpároknak, hogy autóból a jobb minőségű vasútra, hév-re, metróra, villamosra ülhessenek a közlekedők.
Az államtitkár hangsúlyozta: a fővárosba vezető összes vasúti és hév-vonal valamennyi érintett agglomerációs állomásán és megállóhelyén, száznyolc településen összesen százhetvenegy helyszínen vizsgálta meg a BFK, hogy mennyi a jelenlegi kapacitás, mennyire lenne igény most, és a számítások szerint a jövőben hogyan fog növekedni a forgalom. Sok helyen a pillanatnyi férőhelyszám többszöröse is megtelne. Ezt nemcsak az mutatja, hogy néhol korán reggel elfogynak a helyek, hanem az is, hogy a füvön vagy nem hivatalos parkolókban is otthagyják az autójukat az ingázók, márpedig tenni kell az agglomerációból nap, mint nap Budapestre zúduló autóáradat mérséklésére. A politikus így fogalmazott:
Mindenki egyetért abban, hogy új egyensúlyra van szükség Budapest és agglomerációjának közlekedésében. Ma ebben léptünk előre. A kormány döntött, hogy megindítja összesen ötezer autós és kerékpáros parkoló, úgynevezett P+R és B+R parkoló tervezését külvárosi, elővárosi vasútállomásokon, tömegközlekedési megállóknál. A tömegközlekedés egyidejű fejlesztésével az a célunk, hogy naponta önként, nem kényszerből több tízezren válasszák majd a közösségi közlekedést az autózás helyett. A kormány az ötezer parkoló létesítéséhez szükséges felmérésekre, tervezésre és engedélyezésre bő hétszázmillió forintot biztosít.
Az államtitkár azt is bejelentette, hogy a munka részeként a Budapest Fejlesztési Központ megalkot egy budapesti agglomerációs kerékpárhálózat-fejlesztési stratégiát is. Ebben fel kell vázolni egy olyan összefüggő kerékpáros hálózatot, amely nemcsak a vasúti megállók elérését teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a Budapest körüli településekről közvetlenül is el lehessen érni a fővárosi célpontokat.
Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója elmondta: a kormányhatározat hét vasútvonal – az 1-es hegyeshalmi, a 30a székesfehérvári, a 70-es váci, a 71-es veresegyházi, a 100a ceglédi, a 120a újszászi, a 150-es kunszentmiklósi vonalak – elővárosi szakaszait érinti; ezek vasútállomásai és megállói közül várhatóan több, mint negyven helyszínen készülnek el a parkolók megépítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek 2022-ig. Kiemelte: a vonalak mentén az intézkedések hatására összességében megduplázódhatnak a parkolóhelyek.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS