Káel Csaba, mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, megkereste és formális beszélgetésre invitálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak delegációját. A hétfőre szóló meghívást az érintettek elfogadták, a küldöttség tagjai közé az oktatókon kívül hallgatókat is delegálnak – közölte vasárnap Facebook-oldalán az SZFE hallgatói önkormányzata.
Káel Csaba, mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, megkereste és formális beszélgetésre invitálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak delegációját. Egyetemünk polgárai eddig is és a továbbiakban is az átláthatóság, a tények és az egyenlő felek közötti párbeszéd elkötelezett híveiként vettek, és kívánnak részt venni a modellváltás körül kialakult vitában. Amennyiben lehetőség nyílik arra, hogy autonómiára való törekvéseinket releváns tárgyalópartnernek tolmácsolhassuk, készen állunk rá. A kormánybiztos meghívását október 12. hétfőre az Egyetem közössége elfogadta, a küldöttség tagjai közé az oktatókon kívül hallgatókat is delegálunk, hiszen a közös jövőnk a tét.
– közölte vasárnapi Facebook-bejegyzésében a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzata.
Mint arról korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, csütörtökön megpróbált bejutni Vas utcai hivatalába Szarka Gábor, az SZFE nemrég kinevezett kancellárja, de ezt a tanintézményt blokád alatt tartók megakadályozták. Szarka a történtek után bejelentette, hogy az új vezetőség ezután kizárólag az egyetem teljes megújításával kapcsolatos feladatokra összpontosít. Zalán János oktatási rektorhelyettes pénteken azt mondta: az egyetlen megoldás, ha a felek egyeztetésekkel próbálnak meg valamilyen megoldást találni.
Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS