Elhunyt 62 éves korában Mandur László, az MSZP egykori politikusa, az Országgyűlés korábbi alelnöke, fotográfus – közölte az MSZP a Facebook-oldalán.
Az oldalra kedd éjjel feltett közleményben a politikus pályáját felelevenítve azt írták: Mandur László 1958-ban született Csömörön. A győri Közlekedési Egyetemen 1979-ben, a Corvinus Egyetem jogelődjén 1991-ben végzett. Közéleti munkája Budapesten teljesedett ki, betöltötte az MSZP fővárosi szervezetének elnöki tisztét is. Munkáját 2002-től három cikluson át az MSZP országgyűlési képviselőjeként, 2002-2010-ben az Országgyűlés alelnökeként végezte, 2013-2019 között pedig a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium tagja volt. Emellett fotográfiával is foglalkozott, fotói magyar és külföldi kiállításokon is megjelentek, képregényt alkotott, és a Képviselői Irodaházban is láthatóak voltak dokumentarista fényképei. Tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Közgazdasági Társaságnak és a Közlekedéstudományi Egyesületnek – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: MSZP hivatalos Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS