Az Európai Bizottságnak ki kell állnia az őshonos nemzeti közösségek védelmében – hangsúlyozta Gál Kinga, a Fidesz uniós parlamenti képviselője a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés közreműködőinek bizottsági meghallgatásával kapcsolatban.
A képviselő az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett: az őshonos nemzeti kisebbségek még ma is alapvető problémákkal néznek szembe az Európai Unióban; a diszkrimináció szinte minden területen – legfőképpen az oktatás, a nyelvhasználat és a gyűlöletbeszéd szintjén – érinti őket. Rámutatott, hogy a kisebbségben élők is ugyanolyan adófizetők, ugyanúgy hozzájárulnak egy adott ország gazdasági jólétéhez, de lehetőségeik mégis korlátozottak a többi állampolgáréhoz képest. A képviselő hangsúlyozta, hogy tizenhat éves parlamenti munkája során, az uniós parlament kisebbségi munkacsoportjának társelnökeként azt tapasztalta, hogy az Európai Bizottság még mindig nagyon tartózkodó az őshonos kisebbségek kérdéskörét illetően, és arra hivatkozik, hogy ezek a problémák tagállami hatáskörbe tartoznak, míg egyáltalán nem szégyenlős, amikor más nemzeti hatáskörbe tartozó kérdésekben kell nyíltan beavatkoznia.
Věra Jourovának, a területért felelős uniós biztosnak ehhez a fontos témához csak egy semmitmondó videoüzenetre futotta
– jelentette ki. A képviselő felszólította az Európai Bizottságot, hogy ne alkalmazzon kettős mércét az európai őshonos kisebbségeket illetően, és mihamarabb válaszoljon 1,3 millió állampolgár akaratára egy uniós kisebbségvédelmi kerettervvel. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt november 7-ig meghosszabbították egy másik európai kisebbségvédelmi kezdeményezés aláírási határidejét, amely a régiók egyenlőségét és a regionális kultúrák fenntarthatóságát szorgalmazza a kohéziós politika vonatkozásában. Reményét fejezte ki, hogy e kezdeményezés esetében is sikerül elérni a szükséges küszöbértéket legalább hét tagállamban. A képviselőnő így fogalmazott:
Minden olyan eszközt meg kell ragadnunk, amely hangot ad a nemzeti és nyelvi kisebbségeknek uniós szinten. Csak így érhetjük el, hogy ne lehessen csak úgy leseperni a valós problémákat az asztalról.
Vincze Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője és egyben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke az MTI-nek elmondta: a kezdeményezés több, mint ötvenmillió, őshonos kisebbséghez tartozó embert érint Európában, akiknek jogaival uniós szinten is foglalkozni kell. Az unió továbbá szakpolitikák és finanszírozások révén támogatni tudja ezeket a közösségeket. A Minority SafePack nemzetközi kampányát koordináló politikus kitért arra, hogy az uniós parlamenti meghallgatáson nagyon sok támogatója volt a kezdeményezésnek, és ellenzői – mint például Románia képviselői – kisebbségben maradtak. Hozzátette: a kisebbségek jogainak kérdése nemzeti érzékenységet is érinthet, de ezt párbeszéd, illetve biztonsági záradékok útján meg lehet oldani. A kezdeményezés nem vesz el jogokat a tagállamoktól. Mivel az alapjogokra és értékekre ma nagy figyelme hárul, nem szabad elfeledkezni a kisebbségi jogokról sem.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felszólalásában azt emelte ki, hogy a 2007-es lisszaboni szerződés óta a kisebbségek védelme európai értékké vált. Azonban – tette hozzá – ez nem változtat azon, hogy még mindig a tagállamok hivatalos nyelve és domináns kultúrája van a középpontban. Rámutatott: az uniós tagállamokban különböző bánásmódban részesülnek a kisebbségek; bizonyos közösségeknek még saját identitásukhoz sincs joga.
A Minority Safepack egy 2013-as európai polgári kezdeményezés; célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek. A kezdeményezés 2018 nyarán sikeresen lezárult, miután támogatására egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni, legalább hét uniós tagállamban. Az Európai Bizottságnak a csütörtöki parlamenti meghallgatás után három hónap áll rendelkezésére, hogy kialakítsa álláspontját és döntést hozzon a jogalkotási folyamatról.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS