Október 16-tól megindul az agrártámogatások előlegfizetése. Nagy István közölte: az előlegfizetés fő célja az őszi munkák zavartalan elvégzésének, a termelők pénzügyi stabilitásának, likviditásának biztosítása. Az agrárminiszter kiemelte: prioritást élvez, hogy minél több termelő részesülhessen előrehozott kifizetésben, és minden jogcímen elinduljon az utalás, amelyen arra van lehetőség.
Nagy Istán az előlegfizetésekkel kapcsolatban elmondta: a közös agrárpolitika keretében négy nagy támogatási jogcímcsoporton – a közvetlen támogatások, a Vidékfejlesztési Program pályázatai, a nemzeti támogatások és a piaci támogatások csoportján – keresztül a magyar agrárium évente átlagosan 700 milliárd forint támogatásban részesül; a tavalyi kifizetések elérték a 793 milliárd forintot.
Az idén a gazdálkodók 169 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, ötmillió hektár mezőgazdasági területre. Ezekből három nagy támogatási forma esetében fizetnek előleget az egységes kérelmekben jelzett támogatási igények után
– mondta a miniszter.
Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál kérelmenként maximum 70 százalék, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál – mint például az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés vagy az ökológiai gazdálkodásra történő átállás támogatása – maximum 85 százalék lehet
– ismertette.
A gazdálkodók által idén benyújtott egységes kérelmekre a Magyar Államkincstáron keresztül – az előleget és az előlegfizetés lezárulta után november 1-jét követően fizethető részfizetéseket is beleszámítva – még 290 milliárd forintot fizetnek ki
– emelte ki. Ebből a tervek szerint több, mint 232,5 milliárd forint a közvetlen támogatásokhoz, 37,5 milliárd forint a területalapú vidékfejlesztési támogatásokhoz, 15,5 milliárd forint olyan nemzeti agrártámogatásokhoz kapcsolódik, mint például az állattartók átmeneti nemzeti támogatása, ötmilliárd forintot pedig már kifizettek az uniós krízistartalék maradványából. Nagy István megjegyezte: a területalapú támogatásokon túl egyes kulcságazatokat célzottan segítő támogatások – mint például a tejelő tehenek vagy az anyajuhok után kapható támogatások – kifizetését is megkezdik.
Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke az előlegfizetésekkel kapcsolatban korábban elmondta, az előlegkifizetéseket a kisebb ügyfelekkel kezdik. Kiemelte: 7800 levelet küldtek ki az egységes kérelmekkel kapcsolatosan pontosításért. A MÁK elnöke azt kérte, hogy a megszólított gazdák minél gyorsabban válaszoljanak ezekre a mihamarabbi kifizetés érdekében.
A MÁK 2016-tól előzetes elbírálással is segíti a gazdákat, hogy mindenki pontosan tudja, mire számíthat
– emlékeztetett Mészáros József. Azt is kérte a gazdáktól, hogy a kérelmeket elektronikusan adják be, mert így gyorsabb a feldolgozás, és a gazdák is gyorsabban jutnak a pénzükhöz.
Forrás/fotó: MTI; Videó: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS