Az ATV Híradó az összes pártot megkereste, hogy részt vesznek-e az akcióban, válaszaikból kiderül, nem kíváncsiak a független országgyűlési képviselő akciójára, nem tartanak vele.
Hivatalosan egyik párt sem lesz jelen Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által meghirdetett blokádban, amelyet a politikusok az állami tévé székházához hirdettek a nemzeti ünnepre, október 23-ra. Tájékoztatásuk szerint a három politikus a lejáratás és a gyűlöletkeltés ellen szeretne fellépni az MTVA-székháznál.
Ha százezer ember ott lesz, akkor elérhetjük a célunkat. Ha kevesebb, azzal is üzenni tudunk a hatalomnak, hogy sokan követelnek változást
– közölte Hadházy Ákos korábban.
Keddre kiderült, hogy egyik ellenzéki párt sem vesz részt a blokádban, a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum, és a Párbeszéd is – legtöbbször a járványhelyzetre hivatkozva – közölték, hogy nem vesznek részt a blokádban, illetve, hogy aznap inkább az SZFE-sek ügyét helyezik előtérbe. A Liberálisok képviselője kedd reggel az ATV Startban jelezte, hogy ők sem vesznek részt az eseményen.
Forrás: ATV, kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS