“Nincs új a nap alatt” – mondhatnánk, és már csak sóhajtunk egyet, amikor megtudjuk, hogy az egyetemi anatómiáért autonómiáért aggódó színművészetisek egészségügyi sétájához további szakszervezetek is csatlakoznak majd – csakúgy, mint az elmúlt években tették az ismert forgatókönyv alapján. A kormánybuktatással azonban hiába próbálkoznak Magyarországon, nincs elég támogatói bázisuk hozzá – egyebek mellett erről is beszélt Horváth József a PestiSrácok.hu-nak. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója arról is beszélt, hogy a társadalmi feszültség megteremtésében olyan embereket, szervezeteket is felhasználnak, akiket alapvetően a jó szándék vezérel – ilyenek például az emberjogi aktivisták.
Közleményt adott ki “három konföderáció”, amelyben arról írnak, hogy a szakszervezeti szövetségek támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem munkavállalóinak és hallgatóinak harcát.
Három konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) részt vesz az SZFE október 23-ára meghirdetett vonulásos megemlékezésén. A támogató szakszervezeti konföderációk vezetői szerint a SZFE munkavállalóinak sztrájkja és a diákok kiállása egyetemük autonómiája mellett olyan célok, melyek a szakszervezeti gondolatot egykor életre hívták. A sztrájkolók azért küzdenek, hogy beleszólhassanak munkakörülményeik alakításába, a diákok pedig az önigazgatásnak a szakszervezetek által mindig is vallott és 1956 hősei által is követelt szabadságáért tartanak civil megmozdulást! Elismerés, tisztelet és támogatás a SZFE diákságának és sztrájkoló munkavállalóinak!
– olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott írásban. Portálunk arról is értesült, hogy a Magyar Orvosok Szakszervezete is arra buzdította tagjaikat, hogy vegyenek részt az SZFE-s diákok megmozdulásán; a zárt csoportból kimentett bejegyzés szerint annak elnöksége is támogatja a “kölcsönös szolidaritást”.
Annak, hogy mégsem csatlakoztak a demonstrációhoz, orvos forrásunk szerint az lehet az oka, hogy “itt is, mint mindenhol egy hangos kisebbség (nem hiába MOSZ tagok) tesz úgy mintha ők képviselnék az egész orvos társadalmat. A MOSZ pontosan annyira képviseli az komplett orvos társadalmat, mint amennyire a PDSZ a tanárokat.”
Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS