Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában beszélt a család- és otthonteremtési támogatások eredményeiről, ahol kiemelte: 2015 óta folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv; idén szeptemberben is közel hat százalékkal több gyermek született, mint egy évvel ezelőtt.
Fűrész Tünde egy tavalyi kutatásukra hivatkozva kiemelte: a magyar fiatalok szerint a gyermekvállalás szempontjából a három legfontosabb tényező a testi-lelki egészség, a biztos munkahely és a megfelelő lakásviszonyok. A szervezet elnöke szerint egész Közép-Kelet Európára jellemző, hogy az emberek szeretik, ha önálló tulajdonuk van, és ezt erősítette meg egy korábbi kutatásuk is, amelyben a megkérdezettek 80 százaléka tartotta fontos tényezőnek az önálló otthont a gyermekvállaláshoz. Hangsúlyozta: a lakhatás biztonsága 2010 óta központi helyet foglal el a kormányzati politikában; ezt mutatja a devizahitelesek megsegítése, a rezsicsökkentés és az öt évvel ezelőtt indult otthonteremtési program is, ami jövőre otthonfelújítási programmal is kiegészül, amelyben akár hárommillió forintot is kaphatnak a családok.
Forrás: MTI; Fotó: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS