Nem hajlandó szembenézni a népharaggal Lengyel Róbert, nem válaszolt a már majdnem 3000 aláírónál tartó, neki címzett petícióra – írja a Siófok Ma oldal.
Siófokiak ezrei akadtak ki a polgármesterre, aki addig ismételgette, hogy nem építi be a parti sávot, hogy végül „csak” egy 10 emeletes toronyház megépítését támogatta, majd az ezt ellenzőkkel nem volt hajlandó szóba állni – minderről a Siófok Ma oldal tett közzé bejegyzést a Facebookon. A posztban arra is kitérnek, hogy a petíció kezdeményezői azért fordultak nyílt levélben Lengyelhez, „hátha végre észre veszi magát a választóit semmibe vevő nagy demokrata”. A siófokiak levelét változtatás nélkül tesszük közzé.
Siófok egyik panoráma adófizetőjeként szólítom meg Önt. A következő kérdésekre szeretnék Öntől választ kapni:
1. Mi lesz a sorsa az Aranypart kempingnek? A Galerius Panorama egyik látványterve hibásan a kemping területére helyezte az építményt. Miután ez a látványterv megjelent a Siófoki élet facebook csoportban, néhány siófoki lakos jelezte, hogy nem is biztos, hogy akkora tévedés történt, mert információik szerint a kemping jelenleg sátras területén lakóparkot terveznek építeni. Van-e összefüggés a „pletyka” és a kemping körüli szorgos út- és járdaépítés között? Kérem hozza nyilvánosságra, hogy mi ebből a számomra hihetetlen információból az igazság!
2. Hogyan lehetséges ezen a területen – mely K-kem besorolású (HÉSZ: kemping építési övezet, ahol elsősorban kemping, üdülőtábor, valamint a működésükhöz szükséges épületek, továbbá a turizmus fejlesztését szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, közösségi szórakoztató épület, sportlétesítmény, szállás- és üdülőépület helyezhető el, – max. 8 méter építmény magassággal és 0,4 szintterületi mutatóval) – lakóparkot építeni, és hogyan épülhetett fel ugyanezen besorolású telken az „Álmaink nyaralója”, mely szemmel láthatóan nem felel meg a meghivatkozott definíciónak?
3. Miért nem aktualizálták 2 éve a HÉSZ-t, és miért nem szerepel rajta a Galerius D épülete? Ha rajta lenne, jól látszana, hogy „okosan” nagyobbra sikerült, mint a mellette lévő A-B-C épületek.
4. Miért nem válaszol az Önnek címzett, a SzabadaHang oldalon megjelentetett és már közel 3000 aláírással rendelkező petícióra? És miért nem válaszol az ebben a témában 3 hónappal ezelőtti meghallgatáson feltett személyes kérdésemre?
5. Miért félnek az Ön városában nyilvánosan véleményt alkotni az emberek? Többen jelezték felénk, hogy egyetértenek a petícióban leírtakkal, de nem merik még aláírni sem, retorziótól tartva.
6. Kérem nyilatkozzon, hogy továbbra is támogatja-e, hogy az Aranyparton a Galerius önkormányzati fürdője mellett kb. 30 méter magas ikertorony épüljön, az engedélyes terv összes hibájával együtt! Csatlakozott-e az Önkormányzat a Somogy Megyei Kormányhivatallal szemben indított perhez, melyet egyedüli felperesként indítottam?
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS