Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott agitáció miatt – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel. A külügyi tárca vezetőjének szavai szerint az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára, akit név szerint nem említett, a másikról pedig nem árult el semmit. Hozzátette ugyanakkor, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan beavatkoztak Ukrajna belügyeibe a választás idején. Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját – emelte ki Kuleba.
A miniszter szerint nem lehet a helyzetet különbözőképpen értelmezni, az konkrét beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe. Nem lehet mindent csak a kollégám, Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésére redukálni. Ez általában a magyar politikáról szól. A mi álláspontunk nagyon egyszerű, tegnap értékeltük ezeket a cselekedeteket. Az, ahogyan a magyar kormány a választások előestéjén és a választások napján viselkedett, beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe – szögezte le a miniszter. Hétfőn bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki. Szijjártó Péter nonszensznek nevezte az eljárást, és azt mondta, hogy nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával kérették be az ukránok Íjgyártót.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS