Vlagyimir Putyin orosz elnök aggodalmát fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetésében, amiért terroristák is részt vesznek a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban zajló harcokban.
A Kreml közlése szerint az orosz elnök a legmélyebb aggodalmának adott hangot a nem csituló harctevékenység miatt, egyúttal megállapodtak arról, hogy a további egyeztetéseket a védelmi és külügyi tárcavezetők szintjén folytatják. Putyin az Erdogan által kezdeményezett beszélgetésben mindenekelőtt azt kifogásolta, hogy egyre több közel-keleti terrorista kapcsolódik be a konfliktusba.
Törökország a hegyi-karabahi konfliktusban Azerbajdzsán mellett áll. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni központú aktivistahálózat szerint Törökország szíriai felkelőket toboroz a Hegyi-Karabah körül kialakult harcokhoz szövetségese megtámogatására. Az örmény kormány és az orosz sajtó korábban azt állította, hogy már négyezerezer szíriai van Hegyi-Karabahban. Baku és Ankara egyaránt tagadta ezeket az értesüléseket.
Az orosz elnöki hivatal arról is tájékoztatott, hogy a két vezető a líbiai és a szíriai helyzetet is megvitatta; a Kreml erről nem közölt további részleteket. Megállapodtak egyúttal arról, hogy az egyeztetéseket a védelmi és külügyi tárcavezetők szintjén folytatják. Putyin és Erdogan emellett hangsúlyozta a Szíriával kapcsolatos korábbi egyezmények érvényességét, Oroszország és Törökország közvetítésével ugyanis márciusban létrejött egy tűzszüneti megállapodás, amely legalábbis mérsékelte a szíriai kormányerők és az Ankara támogatását élvező helyi lázadók harcait.
A két ország szembenálló feleket támogat a szíriai polgárháborúban: Moszkva Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát, míg Ankara az úgynevezett mérsékelt lázadók csoportjait segíti. Az OSDH szerint legalább hetvennyolc törökbarát milicista vesztette életét hétfőn az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban végrehajtott orosz légi csapásokban, további kilencven megsebesült. Válaszul a fegyveres ellenzéki csoportok kedden a kormányerők legkevesebb tizenkét tagját ölték meg.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS