A kormány támogatja az egyházak szerepvállalását az élet minden területén; ez az alaptörvény szerinti egyházakkal való együttműködési kötelezettség része – fogalmazott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, a Bács-Kiskun megyei Szalkszentmártonban, a helyi református templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten.
A tárcavezető botrányosnak nevezte, hogy Nyugat-Európában katedrálisokat romolnak le, templomok válnak beruházások áldozataivá, vagy azokat érdeklődés hiányában templomokkal ellentétes rendeltetéssel használják. Riasztó jelenségként említette Bordeaux baloldali polgármesterét, aki be akarja tiltani a karácsonyfát saját városában, tekintettel arra, hogy “a döglött fák nem egyeznek a zöldpolitika elveivel”.
Az ateizmus szelleme kísértetként járja be Nyugat-Európát
– jegyezte meg a miniszter. Gulyás Gergely beszélt arról, hogy az egyházak nemcsak a mögöttünk hagyott évezredben, hanem napjainkban is sokat tesznek hozzá az ország, a nemzet és az összmagyarság életéhez.
Ott vannak, ahol segítséget és támogatást kell adni: az egyházak karitatív tevékenységének köszönhetően sokan kapják meg a lehetőséget az újrakezdésre. Ott vannak, ahol tanítani és nevelni kell – nemcsak a legkiválóbb iskolákban, hanem zsákfalvakban és missziós területeken is –, és ott vannak a betegágyaknál, a szenvedélybetegeknél
– mondta.
Az 1775-ben épült, barokk stílusú műemlék templom felújításáról Alföldy-Boruss Dániel, a gyülekezet lelkésze elmondta: 2019-ben tízmillió forint kormánytámogatással elvégezték az épület talajvíz elleni szigetelését, 2020-ban további 119 millió forint kormányzati támogatással kicserélték a tetőt, a nyílászárókat, újravakolták és festették a külső falakat. A lelkész közlése szerint 2021-ben a torony és a templombelső felújításával folytatódik a rekonstrukció. A templom különlegessége több XVIII. századi berendezés: a Mózes-szék, a papi szék és az úrasztalába beépített, ón keresztelő medence. A felújított templom attól is egyedi, hogy a tető cserepeit a református címer, a zászlót vivő bárány lenyomata díszíti.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS