Vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással is megvádolta az ügyészség a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt nemrég elsőfokon négy évre elítélt M. Richárdot. A kecskeméti maffiaper egykori érintettjének terhére többek között azt róják, hogy az ellene indult nyomozás befolyásolásáért rendőrt akart lefizetni. A csavar a történetben, hogy végül M. Richárdot átverték, mert akinek a pénzt eljuttatta, semmilyen kapcsolatban nem állt az egyenruhásokkal. Az ügyről korábban portálunk is írt, erről bővebben itt olvashatnak.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja a Dózsa György úti kabrióst és két társát – írta portálunknak küldött közleményében Keresztes Imre, a KNYF vezetője. A főügyész közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügy lényege szerint a Dózsa György úti baleset okozásával vádolt M. Richárd vezetői engedélyét 2016 áprilisában ideiglenesen visszavonták – mivel a közlekedési pontjai elérték a 18 pontos értékhatárt –, és utánképzést írtak elő számára. A vezetői engedély visszaadásának feltétele 6 órás előadáson való részvétel, feladatsor és a forgalmi vizsga sikeres teljesítése volt. A vádlott felkeresett egy általa addig nem ismert személyt, akiről tudta, hogy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készít, és közölte, hogy bármekkora összeget hajlandó fizetni azért, hogy soron kívül visszakapja a jogosítványát – áll az ügyészségi közleményben, amelyben az is szerepel, hogy
A férfi ezután közvetítőként fellépve találkozott egy barátjával, aki – valótlanul – vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva 600.000 forintért segítséget ígért. A vádlott a közvetítőn keresztül 300.000 forintot adott azért, hogy a meg nem nevezett személyek a hivatali kötelességük és a jogszabályi rendelkezések megszegésével járjanak el az érdekében úgy, hogy az előírt kötelezettségeket ne kelljen teljesítenie és a jogosítványát visszaszerezze. A közvetítő 2017 januárjában megjelent a vizsgaközpontban és bejelentette a vádlottat – a tőle korábban elkért személyazonosító igazolvánnyal és lakcímkártyával – a programot lezáró vizsgára. Ezen a vádlott nem jelent meg, mivel a közvetítővel azt hitték, hogy az szükségtelen. A közvetítő ez után a vádlott helyett többször megpróbált levizsgázni, ez azonban különböző okokból nem sikerült. A vádlott 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a megengedett maximális sebességet lényegesen túllépve Budapest XIII. kerületében két halálos áldozattal járó közúti balesetet okozott. Ezt követően a barát a közvetítőn keresztül azt ajánlotta a vádlottnak, hogy a rendőr ismerőse újabb 600.000 forintért kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást, amelyet a vádlott elfogadott – azzal, hogy a vezetői engedélyének visszaszerzését is kérte – és a pénzt átadta.
Keresztes Imre hangsúlyozta azt is, hogy 2017 júliusában ismét elrendelték a vádlott vezetési jogosultságának szüneteltetését. Az előírt utánképzést 2017 augusztusában helyette a közvetítő teljesítette, aki a vádlott irataival jelent meg a vizsgán. A vádlott a sikeres vizsga – és az erről tanúskodó valótlan tartalmú igazolás – ellenére jogosítványát nem kapta vissza, mert 2017 szeptemberében újra bevonták a vezetői engedélyét. A főügyész szerint a közvetítő barátja valójában nem állt kapcsolatban hivatalos személlyel, az átvett 900 000 forintot saját céljaira fordította. Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen történő beismerése esetén M. Richárdot három és fél év, a közvetítőt két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt – 1 000 000 forint pénzbüntetés és 900 000 forint vagyonelkobzás mellett – négy év börtönbüntetésre ítélje – írta a főügyész.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS