A Kreml szerint Vlagyimir Putyin államfő részéről akkor lesz korrekt gratulálni az Egyesült Államok megválasztott elnökének, ha már kihirdették a hivatalos végeredményt – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a különbség a jelenlegi helyzet és az 2016-os között, amikor Putyin azonnal gratulált Donald Trumpnak, Peszkov rámutatott, hogy a hivatalban lévő amerikai elnök jogi eljárásokat jelentett be a választás ügyében, ezért a Kreml szerint a korrekt eljárás a hivatalos bejelentés megvárása. Emlékeztetett rá, hogy négy évvel ezelőtt nem érkezett óvás a vesztes demokrata párti jelölt, Hillary Clinton volt külügyminiszter részéről.
Dmitrij Peszkov nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy a Kreml mit tekint majd hivatalos bejelentésnek. Felidézte, hogy Putyin többször is kifejezésre juttatta már: tisztelettel viszonyul az amerikai nép választásához, s kész együttműködni az Egyesült Államok megválasztott elnökével, bárki legyen is az. Mi mindenesetre azt reméljük, hogy az Egyesült Államok következő elnökével sikerül majd párbeszédre lépnünk, s közösen megállapodnunk arról, hogy milyen utakon rendezhetjük kétoldalú kapcsolatainkat, annál is inkább, mert kétoldalú kapcsolataink jelentős része nemcsak a mi két népünket érinti, hanem a világ összes többi népét is – jelentette ki Peszkov.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szputnyik/Kreml/EPA/Alekszej Nyikolszkij
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS